Drogónia

A vers eredeti címe a Drogónia, melyet a Quimby Egónia címötletéből csórtam. Később jutott eszembe néhány talán jobb cím: Félálmodó, Rémálmodó és hasonlók. Amúgy a kép is átdolgozás. Innen és innen szedtem össze két képet, melyekről leszedtem egy-egy részletet és összemontíroztam őket. Nem tudom, mennyire egoista dolog saját képként elkönyvelni. Mindegy, a vers 100%-ban saját. Érdekes, sosem szoktam úgy papírt és tollat ragadni, hogy ,,Márpedig most írni fogok", de olyan kegyetlen módon unatkoztam a nagymamámnál, hogy most (mit most? Már legalább másfél hónapja) mégis megtörtént. Hát, ez lett belőle. Elég sokáig hányódott a kocsiban, aztán pár napja megtaláltam és megállapítottam, hogy sokkal rosszabbra emlékeztem. Amikir megtaláltam, legalább háromszor elolvastam, nem tudtam betelni vele. Mostanra sikerült :D úgyhogy abban a tudatban rakom fel, hogy ismét egy erős közepest osztok meg a világgal.

Drogónia

Részeg észben kétes képek,

kék szemébe rémek néznek.

Függ, ha magát felakasztja,

s nyugaton kel fel a napja.

Füstbe vonja ködös agya,

nincs hite, de fel nem adja.

Akarata félig halva,

hagyja, legyen Isten barma.

Éjjel fényben ébren kószál.

Többre tartja minden szónál

azt a néma, áldott csendet,

mi tán neki álmot enged.

Agyat ölni anyaghoz nyúl:

arca művigyorba torzul.

Démont kap, de álmot soha.

Ő is tudja, hogy ostoba,
két keze közt önostora.