A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akrosztichon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: akrosztichon. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 19., péntek

Hitevesztett

A péntek az a nap, amikor mindig történik valami. Amikor még a hetedik órai matek is elviselhető és százszor össze kell vesznem magammal ilyen-olyan apróságok miatt. Amikor csalódások és meglepetések egyaránt érnek és legalább negyed órára tuti, hogy muszáj valahova elvonulnom, hogy újragondoljam az életemet. És mindenhol csak azt látom, hogy el vannak menve az emberek, vagy képletesen, vagy valós, fizikai értelemben. Mi lesz, ha egyszer én megyek el?

Örökség


Mehet-e mi mehet,
lesznek-e istenek,
vívnak-e harcokat,
kit hívnak bajnoknak,

isznak-e kakaót,
kérnek-e takarót,
csillagot néznek-e
a hideg éjjekbe',

lesznek-e szerelmek,
mire nem felelnek,
zúgnak-e visszahangok
akkor, hogy ,,Itt vagyok!",

állják-e a sarat,
érnek-e aranyat,
vesznek-e nyalókát
tűrni a csalódást,

néznek-e szemeket,
fúj-e majd szembeszél,
mikor már nem leszek,
mert te is elmentél?


2014. február 10., hétfő

Őrület

A boldogság addig könnyű, míg el nem jön az a kis esti depesszió, aminek magát a boldogságérzetet köszönheted. Hisz ha nem vagy nemboldog soha, akkor boldog sem lehetsz. Vagy valahogy így... Péntekig most mégis olyan könnyű még a depi is. És rövid, csupán négy soros, mégis kétszer kiáltom el benne azt a jól ismert nevet.

Őrület


Megőrültem. Istenített
Lángod Árnyékából Nekem
Mi Ittmaradt, Lidércalak.
Átkozódva Nézegetem.


2014. január 15., szerda

Unalom

Betegen egy kicsit átértékelődik minden. Nincsenek lelki zűrök, amíg vannak fizikai gázok. Tehát versek sincsenek. De nem is bj, mert annyira szédülsz, hogy leírni sem tudnád őket. Egy régi verset hozok tehát, de csak mert jobban unatkozom, mint amennyire szédülök.

Fésűs


Gondolkozzak rajtad, rajtunk?
Mondd meg, most mégis mi legyen!
Ugye semmiben maradtunk?
Idegen hős vagy szívemben.
LYuk, mit magunkba marattunk?
Lógó lánc vagy a hitemen.
Átok, mit éltet haragunk?
Árny vagy. Eloszlasz hirtelen.
Semmiben, abban maradtunk.
Nagyon szeretlek. Mi legyen?

Ő Loreley, de fésülködik, úgyhogy őt választottam




2013. november 14., csütörtök

Gyors post

Azon gondolkoztam a napokban, hogy igazából egy vers attól lesz 100%-ig a sajátom, hogy valahol hagyok benne egy személyes kis fémjelet. Ez lehet akár egy Holnemvolt, vagy egy negyedszáz lánc, vagy újabb kedvencem, a mécses, vagy valami álmodozós, bálványos dolog. Egyszóval valami olyan aprócska kis utalás, amit csak én vagy maximum a nagyon közeli ismerőseim értenek. Esetleg nevek. Itt-ott, a sorok között, esetleg egy szóban elrejtve, vagy csak utalva rájuk, netán szándékosan lehagyva az utolsó sor végéről, úgy, hogy az előző azért berímeljen rá. Íme a legújabb találmányom:

Visszakrosztichon



Senkim sincs, s ez magamba zár,
de kár ezen hisztizni.
Szívem körül csattan a rács.
Börtönömből ki visz ki?

Régi, de saját. És lufi, mert az jó :)
Szívemhez az való.

2013. március 5., kedd

Újabb akrosztichon

Nelvtanszorgalminak készült, épp ebben a pillanatban fejeztem be (na szép, és már rohanok is blogolni). Verset kellett írni, ami jószerével csak szavakból, kifejezésekből áll és én dönthettem el, hogy akarok-e értelmet bele, vagy nem. Nem akartam, de végül került neki. Csak nyolc sor, de rendesen meggyűlt vele a bajom. Hogy miért? Olvasd el, találd ki, mit gondolsz róla, aztán olvasd össze a szavak első betűit és rájössz.

Értelmetlen vers az életről

egyedüllét. néma nemlétezés.
egyenletes kavalkád a világ.
elemek. rezgés. semmi nem egész.
kígyózó sorok. ember masinák.
monoton iram. émelygés. rémek.
törés. enyésző lélek. miatyánk.
elengedés. sír. idegen népek.
cukrozott semmi. eljött Nincsország.

2013. február 25., hétfő

Csak hogy hozzam a régi formám

Egy ideje nem sikerült egy nyamvadt verset sem összehoznom, most meg egy nap alatt kapásból négy (ebből kettő természetesen éjszaka) Némi gondolkodás után mégis emellett döntöttem. Csak hogy valami régi verseimer olyannnyira rímelővel rukkoljak elő. Ja, meg mert ehhez van rajzom. Eredetileg irodalomórára csináltam Wordswort Táncoló tőzliliomok c. versének illusztrációjául és csak később jöttem rá, hogy mennnyire hasonlít a fiúra, akiről a vers szól. Akibe ugyan szerelmes nem vagyok, de olyan jól esne minden pillantása, érintése mosolya, bármi jele annak, hogy akár egy cseppet is érdeklem.

Milángolás

Mi lánggal ég, menthetetlen.
Poklodben hamvad el lelkem,
és főnixként feltámadva
a járt ösvényt el nem hagyja.
Hibáiból nincs kiútja:
elköveti újra, s újra.
Itt, lángjaid börtönében
életemet mégsem féltem.
Hosszú évek bilincsébe
itt nem zárnak. Most már vége.
Szabad rabmadarad lettem.
Zárj hát kalitkába engem!
Lopj el, sosem volt vitézem!
Bár benned nem hiszek én sem.
Mégisködfátylas szemekkel
megcsodállak. Ne eressz el!
Nevess ki, ha úgy szeretnél,
törj össze, de el ne menjél!
Álmod, mint a rét virága,
enyémben neved kiáltja.
Illatában édes kínok...
Lovag vagy, de érted vívok
magam ellen, s bárhogy tiltom,
vágyam meggyőzni nem bírom.
Neked adnám, mit évekik
gyűjtögettem. Most itt van, vidd!
Itt a szemem görbe tükre,
kézírásom dőlt betűje,
nevetésem furcsa zaja -
Belerángatlak magamba.

2013. január 11., péntek

Megint Holnemoltról

Fizika órai passzivitás. Vers Holnemvolt nevére (első betűkből kiolvaható).

Függőleg II.

Halovány gyertyaláng-lélek,
Olcsó öncsalásom árnya!
Lobogó leplednek élek.
Nem vagy több, mint álmom szárnya.
Egyszer voltál, s még mindig vagy,
Mérged, a képzelet édes.
Véred nincs, hát enyém igyad,
Oltsd belém minden reményed!
Lógsz a vállfán, fügőségem,
Te velem vagy vágyban, vészben.

2012. szeptember 5., szerda

Zsófi 16!

Az egyik legjobb barátnőm ma ünnepelte 16. születésnapját. Illetve mi ünnepeltük. Ez csak azért bejegyzéstéma, mert 2 vers is íródott ebből az alkalomból. Az első egy kincskeresős játék (hajnalban a suliban) utolsó előtti állomása volt. Egy rejtvény (most direkt nem zártam középre, mert úgy esélytelen lenne, hogy látszódjék a megfejtés).


Kíváncsi vagy már, hogy merre visz az utad?
Itt van ez a vers, mi helyes irányt mutat.
Segít neked, hogy ha olvasni jól tudod.
Kutatnod akkor nem kell minden kis zugot.
E versben elrejtve ott lapul a végcél.
Rejtőzködik ugyan, de te balra nézzél!
Talán megtalálod, föntről le, ha nézed.
Bámulod sokáig, kíváncsiság éget.
E betűk függenek, biztosan feltűnik.
Nézz rájuk, a függést oly nehezen tűrik.

Kutasd hát fel a célt, érzem jó nyomon vagy.
Ez az út véget ért, de még kóborolhat
Rajta aki gyenge, s nem előre tekint.
Elveszthet egy nyomot, s elkezdheti megint
Saját hibájából, mert nem veszi észre:
Derék kezdet számít, nem pedig a vége.


Természetesen mi rejtőzködtünk az utolsó állomáson a minidobommal, a rumbatökömmel (rajongok a ritmushangszeren játszó zenészekért), és a barátnőm gitárjával, Dagoberttel (igen, elnevezzük a tárgyainkat, nagy kreténség? :D) és mikor Zsófi feltűnt a színen, először hülyéskedtünk egy sort, majd eljátszottuk neki a kis szülinapi dalát, aminek én szenvedtem meg a szövegével. A Quimby (igeeeen, már megint, de kivételesen Zsófi miatt, aki (szintén) nagy fanatikus és ez az egyik kedvence) Viharon túl, szélcsenden innenje nem volt egy könnyű vállalkozás. Hát ez lett belőle (első kettő és utolsó versszak). A refrén nem százas és a hozzánk-hoztál rímen meg utólag téptem a hajam/arcom/stb.  mert valami rettenetes. De Zsófinak tetszett és ez a lényeg.

Mikor fölkeltünk ma reggel, pontosan tudtuk,
hogy ez a nap jobb lesz, színesebb, talán.
Néztünk jobbra, balra, kisszívünk mit adhatna
neked most, azonban semmit sem talált

Így hát eltökélten
megírtuk e kicsi dalt neked, hisz 
tizenhat lettél. Milyen szépen
hangzik. Hallod?
s így kívánunk boldog szülinapot.

Na szóval szeretünk mi téged, 
mert te olyan jó vagy hozzánk.
Köszönünk minden szépet,
amit világunkba hoztál.
Arcunk ragyog,
s így kívánunk boldog szülinapot.

És mivel ez az ő napja, ismét tőle csatolok egy rajzot a bejegyzésemhez, ezúttal nem szórakoztam a színekkel. Eredetiben még szebb egyébként.




2012. augusztus 14., kedd

Antibiózis

És már megint. Illetve még mindig. Rajongás, függőség, démonok. Próbáltam valami újjal előállni táborozás közben, de ami született és használható is, az emlékeim szerint csupán két rajz, amiket feltenni egyelőre nem tudok, ráadásul fogalmam sincs, hogy hogy mutatnának itt. Mindegy, majd ha lesz időm, azok valamelyikét rakom bejegyzésképnek (ez végül megtörtént). Ma csak két verset hoztam, témájuk sokban hasonlít (vajon miért?). az egyik érdekessége, hogy a címe előbb volt meg, mint maga a vers. Pedig általában utólag szoktam "elnevezni" őket, mérsékelt sikerrel. Az ilyesmiben nem vagyok jó. Antibiózis...egy biológiai jelenség neve és egy bolond szójáték.

Antibiózis



Neked minegy, nekem szar.
Így jártam, a neved mar,
hangod fagyaszt, szemed tűz.
Lelkem, m'ért nem menekülsz?
Nézlek, benned égek el,
de téged nem érdekel.
Azt sem tudod ki vagyok,
meg sem látod mit hagyok
magam után, bárhol látsz,
szívem darabjain jársz.
De az utat nem mutat
felém, csak az indulat
hajt. Nem vagy vak, kikerülsz.
Dögölj meg, hogy ideűz
megint a sors, nem szakad
negyedszáz lánc: megmarad.
Hiszi lelkem, így jó is:
Színtisztantibiózis.

A címmel a következő verssel kapcsolatban sem volt kivételesen gond. Részben biciklizés közben íródott. Rövid, de annál kifejezőbb.

Függőleg


Kakaó vagy te pöttyös bögrémben.
Illat a nyárban, örömöm télen.
Semmit őrző vagy, szívek rablója.
Saját nevének büszkeladója.

Te vagy a szellő, s viharrá dagadsz
Igazság vagy, de te mégis tagadsz
Bohóc, mi vakmerőn üvölt, de fél is.
Ilyen vagy, látod? Tükrödben én is.