A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zenés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zenés. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 19., hétfő

Ady szimbolizmusa

Avagy egy újabb irodalomóra, ami egy cseppet sem kötött le. Nem tudom, mostanság igazából semmi. Elvesztettem az érdeklődésemet az iskolával kapcsolatos dolgok iránt. Persze a barátaim kivételek, de ők mindig :)
Egy újabb Vándor-vers, a szokásos, már szinte incsi stílusban, de ezúttal már beleépítve a rím trükk is. Hallgatásra meg a Quimby Szellő c. számát ajánlom.

Hétpecsétes


Van itt valami a szívemben elásva,
ahol a faágak, mint karok, egymásba
fonódnak. Hét faág, hét titok, hét halál,
hét pecsét rejti el, hét sebnyi hét varr-zár.

Fog mélyed bele, vagy ásója gonosznak.
Hét kézzel, hét foggal tépnek, vagy pofoznak.
Keresik a kincset, csak hogy ne őrizzem,
ne legyen titokként a hét nagy Ő itt benn.

De hét ág, hét halál, hét pecsét zárja le,
s szívem a sokadik sebét csak ássa, de
felszakad, ha dobban bármilyen aprót is.
Nézik a gonoszok, aki jó, aggódik.

Aggódok én is, jóvá tesz az akarat,
s mélyesztek szívembe, mint gonosz, agyarat.
Ordító új sebem kérdi: Hol jársz, Vándor?
Nem kell Szőke Herceg, csak te...

Utólag jöttem rá, hogy egy kissé emlékeztet a Hetedhét hócsata. c remekművemre. Pfff...régiszépidők :D




2014. május 14., szerda

Valaki szájából, aki megérdemel egy verset

Ha már úgy is zsinórban a harmadik olyan bejegyzés lenne ez, ami valamilyen formában a Szőke Herceggel foglalkozik, mégsem azt a verset teszem vel, amelyiket terveztem, noha a "megérdemel egy verset" kritérium annak megszólítottjára is ráillik. De egy kicsit másképp.
Azon gondolkoztam, miközben a halálunalmas irodalomórát ütöttem agyon ennek a megalkotásával, hogy a Szőke Hercegnek (akivé egy régi kedves múzsám asszimilálódott, valahogy olyasféleképpen, ahogy Holnemvolt olvasztotta magába egy előző bálványomat) lassan saját cimkéje lehetne. Elkezdtem ugyanis az őt körülvevő személyeknek saját verseket írni. Így az egész kis gyűjtemény valahogy olyasmi lesz, asszem, mint a Hobo Blues Band Vadászat c. lemeze. Már csak a témaválasztás miatt is. Ez a vers például már a megírsa közben kísértetiesen emlékeztetett engem a Hajtók dala c. balladára, amin már csak azért is elszomorodok minden egyes alkalommal, amikor hallom, mert túlságosan emlékeztet kedvenc nyári táboromra, aminek területén életem legboldogabb 3-4 hetét töltöttem már el összesen.

A Barna Vándor panasza


Csavargó vgyok, palotám nincsen.
Nem lettem, nem leszek
se szőke, se herceg.
Muszájból maradsz egyetlen kincsem.

Ha nincs más, eszed szívem és lelkem,
aztán futsz - utálva
őt, mégis utána
és hagysz egyedeül, üres-éhesen.

Hiába, tudom, az sosem leszek.
M'ért vagy mégis velem?
Melletem vagy de nem.
Másért epedsz el. Adsz és elveszed.



2014. május 11., vasárnap

Már megint-még mindig, avagy unom magam

Valami furcsa bizsergés futkos föl-alá bennem, mióta kimentem a kedvenc, szakadó májusi esőmbe. Megint mintha időtlen lennék. Csak ülök az ágyamon, rajtam megint egy Sosemvolt-pulóver. A harmadik, amit hazahúrcolok. Szegény srác...még ha most ő traktálta is rám. És én megint azt hittem vége, de nem. Vagyis...nemtudom. Mostanában nem tudom. Talán már nem is akarom tudni. Igazából ezt az egész érzéstömeget nem lehet leírni. Csak Szabó Balázs tudja. A Megmozdultam c. száma ihlette a saját próbálkozásomat az önkifejezésre.

Mozdulatok


Húzok magamon párat,
Hátha
Egyenes lesz a hátam,
S látom
Az ökröt inni magában,
aztán
tűzre dobok zöld ágat,
S szállhat
A füstje a magasba.
S számat
a hiány beharapja.

Ököl csúszik a zsebbe
halkan,
Túl nagy kabátom libben
rajtam.
Többé a vérben nincsen
ér sem.
Úgy mar a régi sebbe
a láng.
Szememben látja maga
magát.
Földeket szór magra.

Nincsen többé már szó a
szájban,
csak én a te ruhádban
vagyok
a Senki, árnyék hátam.
Nagyobb
lennék ne tégy le rólam,
jól van.
Ha így nem megy az érzés,
én is
seb leszek akkor mégis.


2014. február 17., hétfő

Újabb remek dalszöveg

Talán már írtam arról, hogy mennyivel könnyebben viselem a sekélyes, klisés szövegeket, verseket angolul, mert legalább azért tudok örülni a fejemnek, hogy megértettem. Nem váletlen, hogy azt, ami célzottan balszövegnek kézül, angolul írom. Az Örs vezér téren ácsorgó 28es trolin ültem és bambán bámultam a mellettünk ácsorgó, forgalomból kivont 144es buszt és akkor eszembe jutot minden, amit Suzynak mondanék.

Dear Suzy!


Dear Suzy, my sweetheart!
I'm broken, but it's right.
You tried my life without
my squeezing pain, my freezing gain
all in all, you fell in love again.

refr.:
When the sun was shining
he was drying my wing
he was like his smoky lieing.
Polly known, said: "its not right thing."

You, that speechless girl
Trought that you never
woludbe loved by that
impossible chap.
But the queen of heart
when he shot his card
had almost bruched you.
Than that old and new
shining pressure came
He loved Polly again.

refr.

Then an other summer
brought a sloppy cover.
A world, a fail
Like voice of whale
Another eyes, an other guide
The pain wich i also tried
Trought that you were loved
Trought he stuck your heart.

refr.x2

Dear Suzy, he described
me too, like a sweetheart.
It was a short summer story.
Than you came and he destroyed me.
For both of us it's a paingame.
All in all, you are loved again.


2013. november 25., hétfő

Kísér(t)ő

Eddig egyetlen egyszer csináltam olyat, hogy csak egy rajzot tettem fel, mert egyszerűen nem találtam szavakat az érzés mellé. Hát, most lettek ugyan szavak is, de mégiscsak a rajzon van a hangsúly. A rajzon, amit még pénteken kezdtem firkálgatni a suli aulájában ülve egy padon, azon gondolkozva, hogy milyen mélységesen nyomott is lesz az a nap. De a Sors ismét nyelvet öltött rám. Már csak azért is, mert éppen annak a személynek a hiánya tehet az aznapi végül hihetetlenül klassz hangulatomról, aki miatt utoljára leültem egy érzésből rajzolni. Valahogy perverzen jó érzéssel töltött el, amikor észrevettem, hogy szétkentem a grafitot az öklöm belső felével, hogy az orrom is csupa szürke lett, hogy annyira belemerültem, hogy elsikkadtak a percek közben. Régen rajzoltam már és nagyon jól esett. Mintha nonverbálisan nyújtanék nyelvet a magyarterem melletti tabló (egyszer úgyis...egy alvó éjszakán...mi lesz, ha mégis megteszem?) szemmagasságba eső képének (amit amúgy akárhányszor elhaladok mellette, nem mulasztok el megtenni). Annak a képnek, amelyiknek ezeregyszer lefeleltem a Vörös Rébékből.


Eredetileg ez áll alatta: take the brush. kill my breakness.

Mellette meg két nyúlfarkinyi vers. Mostanság rá vagyok kapva az átdolgozásokra. Ez pl a Kispál Nagyvárosi románc c. számának általam oly sokat kántált utolsó sorának egy újraértelmezése. És a Nagylány kivételesen nem én vagyok, noha állítólag nem vagyok olyan kicsi, mint hiszem. Nem igaz? De hiába, ez csak a 11.b. Illetve pontosítok, 15. b, a félreértések elkerülése végett! De mindegy. Minden mindegy. És jó lesz az úgy...

A nagyvárosi Nagylány megcsalása


Szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda.
Tudom, mit tudok, hisz nem vagyok ostoba.
Szeress nyugodtan, ha nem figyelek oda.
Nem hittem volna, hogy a szíved ekkora.
Szeress nyugodtan, ha nem figyelnek oda,
és ajkad csókját majd ez a Rém lelopja.
Szeress titokban és én viszontszeretlek,
de bármit érzünk, kimondva nem lehetnek.
Szeress titokban, így nem fogunk hazudni.
Téged szeretlek, ne tudja meg...

2013. november 23., szombat

Azt hittem, szar...

Van egy vers, amit még a nyáron írtam (és régebben asszem hivatkoztam is rá, mindván, hogy én ezt ide fel nem töltöm, mert még a végén illetéktelenek találnak rá, de most úgy vagyok vele, hogy teljesen mindegy. Úgysem lepne meg senkit...). Egy nagyon kivételes vers, ami sok ilyen téren tett, befuccsolt (fuccs, ilyen jókis szócska :D ) kísérletemmel ellentétben valahogy visszaadja azt a pillanatot, legalábbis számomra, amelyiket megörökíteni volt hívatott. Most, a napokban olvastam vissza, mert lassan betelik a kis fekete könyvecske és szívesen nézegetem. Akárhogyis, másfél évnyi "életmű" van benne, három (hasonló ívű, rajongok, de rájövök, hogy nincs értelme, aztán a végén már csak azét könyörgök, hogy megszabaduljak-típusú) múzsaperiódussal, meg minden. Most éppen rajzolok az utolsó oldalak egyikére. Nem tudom, hogy érdemes-e most megtöltenem, vagy várjak, hátha valami vidámabb dolog is kisül belőle. Mint pl ez a vers, ami abból a szempontból is kivételes, hogy vidám. Nagyjából...

A Csillagnéző


Üvölt a szél és kacag a Hold*.
Teheti, hisz az úr a nap volt,
s amíg nincs csillag, a fény még ő.
Mellém telepszel, Csillagnéző.

Bársonya kékbe vált az égnek,
vörös aljával együtt égek,
s szikrákat vetnek mind a lángok.
Mondd, Csillagnéző, ugye látod?

S míg a száz szikra száll a szélben,
tiédhez támasztom a térdem.
S hiába gyűlnek fent csillagok,
Csillagnéző szem szebben ragyog.

Fénycsóva fut fent. ,,Kívánjatok!"
,,Maradjon örök, miben vagyok!"
Hupikék cukor: olvadt láva.
Hé, Csillagnéző! Ki nem látja...?!

Arany a parázs, villám csattan.
Hálás vagyok, hisz így láthattam:
arcodra minden csended írtad.
Jaj, Csillagnéző, én úgy bírlak!

Fekete paplan hoz ma álmot.
Lassan hűl vele a zsarátnok.
Fölöttünk még pár csóva villan.
Hidd, Csillagnéző, hogy nem sírtam!

Csepp a nyakamban, parázs sercen.
Hírt hoz a szél is, hogy pár percen
belül elered. Zeng az égbolt.
Szólsz, Csillagnéző: ,,Jaj, de szép volt!"

S eszembe jut egy régi este:
Fekete pulcsiban, sietve
trolira szálltam, s lám, nincs késő
dzsekid is kérni, Csillagnéző.

*Stílszerűen a Hobo Blues Band A fattyú reménytelen szerelme és halála c. dal első sora. Pedig először kizárólag azért választottam, mert ez a dal rettenetesen köt oda, ahol a megírt pillanat (vagy pillanatsorozat) megesett. Ja és ha már így belejöttem a kommentelgetésbe: tegnap gondolatban kicseréltem az utolsó sorokat arra, hogy most már késő a dzsekid kérni Csillagnéző, de rájöttem, hogy nem igaz. A dzsekit biztosan megkapnám :)

wow, de régi kép :D és milyen jól passzol ide.
Zseniális :) ennek most nagyon megörültem. 
Milyen könnyű boldoggá tenni engem, te jó ég!
Baszki, de fáradt lehetek :D

2013. november 21., csütörtök

Reloaded Pilinszky

Olvatam egyszer egy verset, az volt a címe, hogy Error. Igazából túl sok értelme nem volt, csak annyi, hogy a szerző minden szóeleji t betűt egyszerűen elhagyott az egész versben. Csak később esett le, hogy a címben is. Hazafele sétálva Pilinszkyt énekeltem, mert már egy hónapja nincs fülhallgatóm. Igen, majdnem pont egy hónapja. Nem bírok "ránézni" a zenéimre. Túlságosan televannak mindenféle össze-vissza érzett dologgal, amikre momentán nem vagyok kíváncsi. Lényegtelen. Szóval, csak annyi lett volna a mondandóm, hogy ekkor villant be, feltehetőleg a még mindig tartó betűflash-dolgom miatt, hogy mi lenne, ha én is ezt a játékot játszanám. Az eredmény nagyon semmi, de a félelem szóból nagyon klassz dolog gyártható le így, s valahogy az egész szögesen más értelmet nyer:

Ne élj!

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy elvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha élek, hátha eltemet
a torkomig elömlő élvezet,
mi most csak elkérődző örtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne élj!

(Pilinszky nyomán)


2013. július 14., vasárnap

Visszhang - A Múzsa válaszol-sorozat utolsó utáni (véletlen) darabja

Emlékszem, amikor egy időben rengeteg verset írtam egy távoli bálványhoz. Aztán lassan meghalt az iránta érzett rajongás, de az utolsó szikráiba azért még minden erőmmel igyekeztem belekapaszkodni, néha csak azért, hogy vers szülessen az érzésből. Pontosabban csak annak visszhangjából. Akárcsak ez... Mert már tényleg csak megmosolyogni való az érzés.
San Gimignanóba, egy toszkán kisvárosba tartottunk éppen, mikor a véletlen lejátszási lista egymás után juttatta fülembe a Kiscsillag Ha én lennékjét és a Kistehén Dílerlányát. Ezek valami különös összemosódása ez a vers, mely amúgy hajaz egy régebbi, szintén macskás versemre. És mivel E/1-ben felel pl. a Dílerlányra, ezért beleillik a Múzsa-sorozatba is, bár remélem, senki nem olvassa emiatt vissza az ottani verseket, mert pár kivételtől eltekintve rettenetesek :D Bár ahogy visszanéztem őket, be kellett látnom, hogy azóta sem megy jobban :D de nem baj. Amíg nevetek magamon, addig minden rendben van.
A képről még annyit, hogy igazából a Dílerlányt ábrázolja, de először a Márti-vers illusztrációja lett, ahogy ott is leírtam, csupán csak azért, mert véletlenül a mellette lévő oldalon volt.

 

Ha szeretnél

 
Ha szeretnél, cicámnak neveznélek téged.
Netán Cila-Milának, ha éppen ráérek
valami hosszabbal is kedveskedni neked,
és te meg az ölembe hajtanád a fejed,
mint egy igazi macska kispárnát keresve,
s én mindig hideg kezem simítnám fejedre.
 
Ha szeretnél, kettesben járnánk koncertekre.
Az anyám, ha velem vagy, talán elengedne,
s végre nekem is lenne kihez bújni akkor,
mikor az a szomorkás, szívszerelmes dal szól.
Aztán ott maradhatnánk éjfélnél is tovább.
És éjjel megosztanád velem kicsiny szobád.
 
Ha szeretnél, nem mindig kéne, csupán néha.
Így sem sem darálnának be minket a moslékba.
Én megtámasztanálak. Ha dőlsz veled esnék;
A-t formálva tartanánk állva egymás testét.
Ha fáj neked a világ, eltűnnél szememben.
Látod milyen jó lenne? Mégsem szeretsz engem.
 
 

2013. június 27., csütörtök

A Hold fia

Van egy szám. Tuti minden évben keringőzik rá egy osztály a kerületben szalagavatón. Hijo de la Luna, vagyis A Hold fia. Három éve még nem mehettem szalagavatóra. Csak hetedikes voltam, a hetedikeseket pedig csak speciális esetben engedik be. Nem láthattam őket. Őt. Mondjuk akkor még a nevüket sem tudtam. Fogalmam sem lehetett róla, hogy fognak egyszer hiányozni....
De ez csak egy továbbgondolása a versnek, amit unalmamban írtam a szám hallgatása közben.

Keringő

Dús, arany haját a legjobb fodrász fogta
csillogó csattokkal tökéletes kontyba.
Mázolt maszkja  finom tündérarcán talán
drága smiknes műve, mégsem boldog a lány.
Nyomába szegődik a terembe lépve
tán a többi táncos sárga irígysége,
mérgezett mosolyok elakadó szaván
tapos keresztül, de mégsem boldog a lány.
Légies alakja olyan, mintha szállna,
fodrot vet rászabatott szép szatén ruhája,
bőre alabárstrom: illatos és halvány.
Vállán a szél csókja, mégsem boldog a lány.
Fehér keztyűs keze sóhajtástól hajtva
fűződik a évek óta gyűlölt karba.
S parkettre suhan a szívtipró oldalán,
ki óvón forgatja. Mégsem boldog a lány.
S a néma teremben, furcsa fény gyúl rá, hol
az a szomorú dal szól a Hold fiáról.
Ötszáz szempár bűvölt fényét érzi magán,
táncában hó hullik, mégsem boldog a lány.
És később a fiú majd magához húzza,
de ő, ahogy mindig, félrelöki újra.
S mennek társaságok. Lazulni mind ahány.
És elvinnék őt is, mégsem boldog a lány.
Végül magányok közt az üres csarnokban
arcát karmolva néz, s látja hogy táncoltam
pont itt, néhány éve. Csík folyik el arcán.
Jó barátok vagyunk, mégsem boldog a lány.

Célzottan ide. Olaszországban, hetekkel 
a vers írása után utórajzolva, majd lustaság 
okán csak egy negyed évvel később frissítve.

2013. június 14., péntek

Ópium, hozz álmokat!

Nem is tudom, volt-e már valaga dalcím a bejegyzésem címe. Azt is furcsálom, hogy most ez jutott eszembe. Habár tényleg idevág, de például tegnap egész éjszaka Szívrablást énekeltem (ja, igen, alvás helyett :D). Furcsán jól esett, hogy most megértettem még a Nem is én vagyok ez már sort is. Most üres vagyok, de nem bánom. Valamiért még mindig reménykedek, bár ez a vers nem erről árulkodik. De legalább megint tudok írni. Ha nem is hosszan, ha nem is jót, kicsi, sárga, de az enyém :D

Furcsaságok lánca

Furcsa a karom, s benne a köröm...
Hidd csak, hogy magam tépnem nagy öröm!
Nézed az eget, s hidd azt, hogy neked
két kiáltás közt még megköszönöm.

Furcsa a szemem, benne félelem.
Vagy csak felejtés-ködtől részegen
csillanó fények, mik benne élnek?
Hidd csak, hogy lényed csupán képzelem.

Furcsa a mosoly. Hidd, hogy őszinte!
Mert olyan, mintha nem is őrizne
álarca alatt nagy fájdalmakat.
Csendes kis vigyor: belül bőg szinte.

Furcsának látjuk most a világot.
Rám se pillantasz, csendben kitátod
szádat és hagyod a sültgalambot.
S addig eltépek valami láncot.


2013. április 18., csütörtök

Korona egy rettenetes nap hátsóján

Vannak napok, amik nem úgy sikerülnek, ahogy tervezted. Vannak olyanok, amik nagyon nem jönnek össze. Vannak olyanok, amik közben végig az jár a fejedben, hogy tulajdonképpen miért is kellett neked felkelnek. És végül vannak az olyanok, mint a tegnapi. De tegnap csak én kaptam autogrammot... (lent)
Mindegy, ez csak annyiban lényeges, hogy stílszerűen emellé született a Quimby A vascsöves című, szinte ismeretlen számának angolra ferdítése részben tesi, részben magyar, részben fizika és részben angol órán, a pad alatt, ahogy szokott.

Holmless


Your hands are stroking me,
I'm stroked by the sunrise.
Your mouth is what I like and
I'm lover of your eyes.
Hide and seek in my lap,
Desire's waking up
now in my day-dreaming.
Your name is the Love, 'cause
that's your only meaning.

Chaos is so perky,
Your mind's full of with flys.
Your mouth's outdry in
the water of your eyes.
Died and seek behind me,
Freak creature wakes up
than in my day-dreaming.
Death will be your lover,
'cause Love is your meaning.