Visszacsúszok

Majdnemegy hete nem írtam semmit. Mármint bejegyzésjelleggel. Kicsit sok dolgom volt, amik kicsit sokszor küldtek a padlóra mostanság. No, mindegy. Van, mi életben tart. Egy ember, aki úgy tűnhet, hatalmas szerelmem, de nem, egyszerűen csak bálványozom, mert olyan, de olyan szépen képes szeretni. Olyan embert, akinem sosem fog magától eszébe jutni, hogy szeresse őt. Pedig azt AKAROM látni, hogy szereti titokban. Erről szól a vers. A két csiga nálam több, mint metafora erre az egészre.

Két csiga

Két csiga ül a dombon.

Akarom, de nem mondom.

Mondanám, de nem lehet.

Eskü köti lelkemet.

Két csiga ül mereven.

Mindkettőt úgy szeretem.

Szeretem és hiába,

mert így csúszok hibába.

Kér csiga ül, egyiken

látni vélem, elhiszem,

mit a másik akarna:

lecsúszni az avarba.

Két csiga ül, jó nem lesz.

Mindkettő ad és elvesz

tőlem, tőle, magától.

Nem lesz több a barátból.

Két csiga ül. Vagy három?

Bennük lelem halálom.

Lenne eggyel kevesebb!

És a kettő szerethet.

Hát, igen, nem életem rajza.

A törifüzetembe rajzoltam töltőtollal.

A lány ráismert, hogy a srácról mintáztam.