A szerda egy versírási szempontból különleges nap. Főleg a reggel része. Mire beérek fél nyolckor a tesiterembe, már szabályosan elsírom magamat, annyira szétsajnálom a saját helyzetemet. Depresszióba lök, hogy még 2 nap péntekig. Két kegyetlenül nehéz nap, ráadásul a tegnapin matekdogát is írtunk. És ez az elhagyatotságérzés hoz ki belőlem majd' minden második szerda regel egy verset. Most például ezt. Mert abban a percben, amikor felépredtem, jött egy flashem, hogy nekem márpedig reflektálnom kell József Attlia Tiszta szívvel c. versére. A trolin írtam meg.
Tiszta szívvel?
Nincsen lelkem, se szivem,
se reményem, se hitem,
se tüzem, se lángjaim,
se vermem, se láncaim.
Harmadnapja nem láttam.
Se chatense munkában.
Két szemében hatalom.
Veszem, bár nem akarom.
De ha nem kell senkinek,
m'ért oly nehéz venni meg.
Rablánc az, mit rákötök.
E szerelem már örök.
Kinevet és megaláz.
Engem köt fel ez a lánc.
De ő marad istenem:
gyönyörűség szívemben.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése