Gyászászló

Az utóbbi egy (pontosabban kettő, mert múlthéten is, csak akkor a sulival. Egy kicsit élvezetesebb volt...) hétben síeltem. Rossz volt a WiFi. Meg amúgy sem voltam blogolós hangulatban. Inkább csak olvastam. Fanfitionöket. Megint rájuk kattantam De mindegy, ez részletkérdés.
Ezt a verset hetekkel ezelőtt írtam egy nagyon félresikerült dobóra után, amikor megláttam egy lakótelepi tömb lpcsőházának egyik bejárata felett lengeni a fekete gyászlobogót. Azóta felraktam a poet.hu-ra is, ahol eddig ez a legnépszerűbb veresm. Büszke vagyok rá. Mármint hogy egyáltalán van olyanom, hogy legnépszerűbb vers. Pedig amúgy nem nagy szám. Egy régi képet szándékszom hozzátenni, de mivel - mint említettem, vacak a WiFi, ez pillanatnyilag nem áll módomban. Hát, ez van. (Szerk.: azért utólag megoldottam :D)

Lobogó

Takarj be engem!
Hadd legyek fekete szellem,
csillagtalan, mély,
téli éjszaka a kertben!

Varrj sötét zsákba!
Ne legyen áldása, átka
senkinek hozzám
feketeségedbe zárva!

Eláztatnálak.
Lyukas tetőm alá tálat
rakj, míg túlcsordul
a csöpögő, meleg, sós Bánat!

Legalább arcom
hadd temessem beléd, garzon
homlokán lengő,
sötét rongy a zászlótartón!