2006

Nem ezt osztanám meg szívem szerint, de amíg vicceskedik a scannerünk, addig nem tudok új rajzokat scannelni, pedig a többi vershez már készen állnak a "jobbnál jobb" illusztrációk. Igazából ehhez is lenne jobb rajz, de most megelégszem egy Holnemvolttal. Hiszen ez is függőség. Személyi kultusz. Hogy egy srác (akit sem itt, sem legalul nem nevezek meg, mert egy hónapja fenyeget, hogy megkeresi a blogomat. Én meg naná, hogy nem akarok még nyomjelzőktet is hagyni neki...) régi és még ennél is szörnyűbb versét ( jól van na, 15 éves volt! Mondjuk én remélem, jobbakat írtam 15 évesen :P) fordítom magyarról magyarra, a pad alatt dugdosva a 2006-os suliújságot, amiben a vers megjelent, no meg a kis fekete verseskönyvemet és versszakról versszakra teszem tisztába az egész művet. Mert jó szórakozás. És mert így majdnem olyan, mintha ott lenne a srác...

A kitaszítottak megkísértésének

(tisztábatett) balladája

S ott állt a szomorú démon,

túlvilági kotorékon.

Gonoszan, félholtan, rondán.

De nem az egyetlen volt tán.

Dalba kezdett. Rondán szépbe,

mely ezernyi fülbe érve

értelmet csupán ott talált,

hol fájdalom hozott halált.

Dalát el nem felejtettem.

Magára szegezte lelkem...

Talán többet is szólt ennél.

Elbeszélném, ha figyelnél.

,,Ó, te szegény gyermek!

Taigetoszra tettek?

S akkor nem tehetted,

most kell bosszút venned.

Tarts hát velem te is!

Láng dühöddel segíts,

hogy megértsék, semmi

gyengének születni!

Állj bosszút azért, aki lehettél volna,

állj bosszút azért is, ki nem lettél soha,

állj bosszút azért, amit tehettél volna,

állj bosszút azért is, mit nem tettél soha!

És te, ronda törpe,

félélőre töve,

csak nevettek rajtad,

s arcod takargattad.

Érzem, most is érzed,

kegyetlen az élet.

Csúf vagy? Nincs kegyelem!

Jöjj hát te is velem.

Állj bosszút azért, aki lehettél volna,

állj bosszút azért is, ki nem lettél soha,

állj bosszút azért, amit tehettél volna,

állj bosszút azért is, mit nem tettél soha!

És te, szegény kislány,

hátad mögött szidván

kérték segítséged.

Így csaptak be téged.

Jót akartál tenni,

miközben meg senki

sem téged szeretett.

Nem kellett, csak kezed.

Állj bosszút azért, aki lehettél volna,

állj bosszút azért is, ki nem lettél soha,

állj bosszút azért, amit tehettél volna,

állj bosszút azért is, mit nem tettél soha!

És te, okos fiú,

ki sosem volt hiú,

túl nagy bölcsességed

sodort bajba téged.

Hisz az irigy világ

elégtétért kiált,

s ha futnál előle

könnyebben csal tőrbe.

Állj bosszút azért, aki lehettél volna,

állj bosszút azért is, ki nem lettél soha,

állj bosszút azért, amit tehettél volna,

állj bosszút azért is, mit nem tettél soha!

S ím, csak én maradtam

e démon alakban.

A meglopott halott...

Szeretve soha volt.

Ó, te gyönyörű lány!

Szerettelek talán.

Tettél, mivé lettem,

bosszúra űz lelkem.

És te, hű barátom,

halálodat várom.

Hegetlen seb - úgy fáj -,

ahol hátba szúrtál.

Hittem, hogy szeretnek,

de a megvetettnek

csak bánat a jussa,

mely halálom hozta.

Állj bosszút azért, aki lehettél volna,

állj bosszút azért is, ki nem lettél soha,

állj bosszút azért, amit tehettél volna,

állj bosszút azért is, mit nem tettél soha!

A démon így hagyta abba.

Szilánkosra tört a hangja.

Könnyfátyoltól ködös szeme

fordult most serege fele.

Volt, aki elment a harcba.

Űzte, tépte a haragja,

de a hajnal halált hozott.

Halt a sereg, az átkozott.

Van a bosszú, nehéz dolog.

Szívedben súlyként hordozod.

S kit a démon megkísértett,

nem nyert, csak ólomsúly-véget.

(R.R. nyomán)