Húgom gépén

Nagyon-nagyon régen bejegyeztem, ennek több oka is van, de úgy döntöttem, felfüggesztem a magánéletemen való siránkozást. Szóval hosszú idő után van mit felraknom, bár, azt hozzá kell tenni, jó régi írás. A tesóm gépébe alkottam 2012 októberében (mint mondtam, jó régi :D ) és amikor újra megtaláltam kellemeset csalódtam magamban. Szóval, volt idő, amikor nem csak magamról tudtam írni...

A kisfiú, aki lelkitársat akart venni

- Ne tessék még bezárni! – hangzott valahonnan nagyon távolról. Mire megfordultam már mögöttem is állt. Bizonyára futott, ki tudja milyen messziről. Nem lehetett hozzászokva a testmozgáshoz, mer t erősen lihegett. Vézna kisfiú volt, vörös üstökkel, szeplős képpel és pisze orral. Aznap siettem volna, de megsajnáltam. Elhúztam hát a rácsot, kinyitottam az ajtót és beengedtem. Zavartan pillantott körbe a boltban, mintha keresne valamit.

- Segíthetek? – kérdeztem. Rám emelte zöldesbarna szemeit.

- Tessék mondani, lelkitársat lehet kapni?

Szomorúan csóváltam meg a fejem.

- Nagyon sajnálom, de ilyesmit nem árulunk. De ha gondolod, megrendelhetem neked a szállítótól, és két héten belül átveheted.

Tekintet a padló göröngyét rugdosó cipőjére szaladt.

- Az későn van – motyogta. – Nekem most kéne.

- Tényleg sajnálom – mondtam és valóban úgy volt. – Valami mást adhatok esetleg?

- Mennyibe kerül tíz deka szeretet?

- Napi tizenkét ölelésbe, de még ha lenne is annyid, sajnos az is elfogyott már. De maradt még egy kis túlélés, azt most akciósan adjuk, csak négybe kerül.

- Az nekem nem elég – mondta szomorúan a kisfiú. – Elfogadást sem tetszik tudni adni? Az biztosan van még. Nem is kell sok, úgysem tudnám kifizetni.

- Szinte semmi sem maradt már, de gyere vissza hétfőn, akkor biztosan mindenből lesz még.

- Az későn van. Nekem most kéne.

- Ugyan! – mondtam és megsimogattam a hátát. – Egy pár napot biztosan ráér még!

Szomorúan csóválta meg a fejét és elindult a kijárat felé, ám ekkor észrevette a nagy üvegedényt az egyik polc tetején.

- Azok mik? – kérdezte és közelebb sétált.

- Álmok.

- És mire jók?

Ezzel megfogott. Ilyet még soha senki nem kérdezett tőlem.

- Hát, tudod - kezdtem, de aztán elbizonytalanodtam. Tulajdonképpen mire is jók az álmok? - igazából semmire  – fejeztem be végül a mondatot. Csak szépek és kész.

Nem tudom, hogy hallotta-e, amit mondtam. Látszólag minden figyelmét lekötötte az üvegedény tartalma. Lassan kinyújtotta fölfelé a kezét. Egy pillanatig azt hittem, menten felrepül, aztán hirtelen hátratántorodott.

- Mennyibe kerülnek? – kérdezte izgatottan, s mielőtt bármit mondhattam volna, kiforgatta a zsebeit. Két marék aprópénz hullott hangos csilingeléssel a padlóra és gurult ezerfelé. – Ezért a pénzért kérek! Amennyit csak kaphatok érte.

A pénz ránézésre nevetségesen kevés volt. Egy álom nem olcsó mulatság. De rettenetesen megsajnáltam szegényt, ahogy ott állt, kopott, barna pulóverében és bámult fölfelé. Leemeltem az edényt, kivettem belőle kettőt és a kezébe nyomtam.

- Becsomagoljam? – kérdeztem, miközben a pénztárgépbe pötyögtem. Gondoltam, majd a hiányzó összeget kipótolom a fizetésemből. De nem érkezett válasz. A fiú eltűnt, csak a szanaszét gurult érmék maradtak utána. Az álmok azt sem várták meg, míg kilép az ajtón, még a boltban bekebelezték őt. Soha többé nem láttam. Talán senki más sem.