Tranzit

Az északi emberkék szépek. A reptéri várókban figyeltem őket, miközben a milánói járatna szurkoltam, hogy kapja már meg végre a kaput, ahol be lehet checkolni rá, hiszen a bécsi, ami egy órávl később indult, már rég megkapta. Erről szól a vers. Állítólag :D

Csendherceg

Kapujában büszke Bécsnek

rezzenéstlen ülve félek.

Félek, mégis tartom magam,

némán csavargatom hajam.

Csak bámulom, ki jön, ki megy,

fut, mint hátamon a hideg.

S éhes, szomjas, fáradt szegény.

Osztozunk hátam hidegén.

Rábámulok, kérdem csendben:

- Hát te hova tartasz, Szentem?

És rámvillant szeme kékje.

Nézett, mintha nem beszélne.

Azóta már ketten csendben...

(Mi jár vajon a fejekben?)

Várom, nem szól, nem is néz rám,

hajam simogatja mélán.

Szép szőke északi herceg.

Magánydémon, aki percet

percre forgat mígnem végül

Bécs helyett ő lát vendégül.

S ülhetünk így mindörökre.

Bent csend, amíg kint dörögve

földnek csattan bécsi gépem.

Ő rámnéz. Csend. Mégis értem.