...így két verset is írtam. Tulajdonképpen nagyon hasonlítanak. Annyi a különbség köztük, hogy az elsőnek már régebbről (nem emlékszem, mikorról) megvolt az első öt sora és azt folytattam (rosszabb is lett). Nagyon vicces volt, mert párhuzamosan írtam őket. Valószínűleg azért is hasonlítanak annyira.
Ja igen, és a másodiknak a vége direkt van elharapva, a fennmaradó 3 szótag egy név lenne (arra a névre rímel a kettővel azelőtti sor is), de már eredetileg sem akartam kiírni, mert bántotta volna a szememet. Így is túl egyértelmű
Öt perc
Csak még öt perc, annál több nem kell.
Egy pillanat, és aztán menj el!
Időnket magunktól lopjuk,
halott karmánk bevarrt gomblyuk.
Már aludnék, ha nem volnál itt,
de szíved hangja bűnbe csábít.
Kósza árnyként lebegsz bennem,
kételyként járod át lelkem.
Megkarmolsz, pofozol, harapsz,
ütsz, hogy aztán vígasztalhass.
Madár vagyok, nem több neked,
ketrecbe zárt, törékeny test.
Csak még öt perc és aztán vége,
elmerülsz a tiszta fénybe.
Istenem vagy, az is voltál,
akárhányszor belémrúgtál.
Szerettem még azt is benned,
mikor szívből gyűlöltelek.
Ezer tűzben égtem érted,
hogy elrejtsem sötétséged.
Csak még öt perc és békén leszek,
de nélküled mégis elveszek.
Nekem fáj, ha kinevetlek,
felnézek rád és megvetlek.
Túl valós vagy eszményképnek,
túl közeli szép emléknek,
túl eszményi, hogy ember legyél.
Letelt öt perc: most már menjél!
Hasadt
Hová dobjam hasadt lelkem
nem nekem szánt felét?
M'ért beszéljek olyan nyelven,
mit más ember nem ért?
Azt hiszed, hogy tiszta vagyok?
Romlott minden porcikám.
Sötét titkom fényként ragyog,
fennakad a bűn-szitán.
Hagyj magamra, míg nem késő,
míg nem esel rabjául
két, hideg kék, szendén néző
szememnek, mi rád bámul!
Nem akarlak már, mert félek,
elemészt a sötétség.
Hiszen te vagy a fél lélek,
mit magamból kitépnék.
Menj! Szabad vagy! M'ért nem mész már?
Nem engedlek el többé.
Mellettem csak bűz, s penész vár,
és így válsz sötét köddé.
Felemésztlek lassan téged,
s csendben megszűnsz létezni.
Téged eszlek, szívom véred,
míg az lényed élteti.
Most még mehetsz, soha máskor,
így is könnyezk érted:
szívem hasad, vérkönnyzápor.
Nem mondd, hogy ezt nem kérted!
Hagyd fél lelkem, romlott testem,
míg zavart elmém így hiszi,
nincs szükség rád, s gyűlölsz engem,
tán nem is élsz...
Picture from:myworldmysite.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése