Paraholnemvolt

Még réges-régen, matekórán, a füzetem hátuljába került bele ez a vers Holnemvolt balladája címen. Elég hamar készen lettem vele, meg is lepődtem, mert egy általam szinte soha nem használt ritmusban íródott. Amúgy meg egész kis helyre alkotásnak tartottam, emlékezve a régi, dalszövegírós időkre, még egy egyszerű kis dallamocskát is írtam hozzá (aznap éjszaka, amikor már megint nem tudtam elaludni, azt énekelgettem magamban), de valahogy olyan idegen volt tőlem a téma, a ritmus, meg a hangulat is. Egy hétnek kellett eltelnie, mire (megintcsak) a Quimby Parafenoménjét hallgatva rájöttem, hogy a versem szinte egy az egyben azt koppintja. Így már egyenesen borzalmasnak tartom. Mindenesetre felrakom, mert mostanában nemigen tudok érdekesebbel szolgálni. (saját képet raktam hozzá utólag) Szóval:

Holnemvolt balladája

Volt egyszer egy Holnemvolt.

Nem volt élő, s nem volt holt.

Nem is tudta igazán,

míly lény ő egyáltalán.

Lebegett a semmiben.

 Volt, de valahogy mégsem.

Öntudata hiányzott,

nem látta a világot.

Egyszer aztán felébredt,

ura lett a lelkének.

Holtködből testet horgolt:

így lett belőle Holvolt.

Azóta közöttünk jár,

nem késik, és nem is vár.

Egyre mesél hogyan volt

Holvolt egykor Holnemvolt.