Rendrakás közben, jobb felület híján a festékkeverő kartonlapra egy tompa hegyű barna ceruzával

Vers mindenkiről

Tudom, hogy te is voltál már árva,

s dőltél ölekbe mesére várva.

Játszottál széllel, nézted az esőt.

Átkoztad százszor te is az elsőt.

Hittél hazugnak, úgy, mint a sorsban,

s voltál csavargó a nagy városban.

Csentél már csokit és kented másra.

Ültél homokban, betonig ásva.

Bőgtél már semmin, s jogosnak hitted.

Akartad látni, hogy őrzöd a mindent.

Féltél sötétben, hánytál a vértől.

Hitted, hogy hozzád senki nem ér föl.

Vágytál hírnévre, valami újra,

szúrtad el, aztán próbáltad újra.

Fogadtak be és hagytak sorsodra.

Voltál már lángész, s voltál ostoba.

Vártál Istenre, s bújt beléd ördög.

Reszkettél félve, amikor dörgött.

Égtél már naptól, öltél bogarat,

s rá kellett jönnöd, a halál elragad.

Tetted és hitted, más ilyet nem mer majd.

Tudom, hisz te is csupán egy ember vagy.