Egy újabb félálmatlan éjszaka termése

Talán emlékeztek arra a játékra, amikor pár ember körbeült, mindenki fogott egy papírt és ráírt valamit, ami a Ki? kérdésre válaszolt. Aztán továbbadta a mellette ülőnek, s ő megkapta a másik szomszédjáét. Erre a Kivel? kérdésre válaszoló dolgot írt, majd ezt is továbbadta. És így tovább, még pár kérdésen keresztül. Erre épül a versem, amit olyan fél egy körül pötyöghettem bele a telefonomba.

Ki, kivel, mikor, hol, hogyan, mint, miért?

Aki akkor régen voltam:

névtelen láncszem a sorban

Akivel mindent együtt láttam,

érte titokban fibrilláltam.

Amikor az utcalámpa

villant, majd kialudt lángja.

Ahol nem járt a madár se,

nem hittem, hogy arra jársz te.

Ahogy én se, te sem féltél,

direkt a sarkamra léptél.

Bocsánatot fújtál a arcomba,

aztán a cigidbe szívtál újra.

Mert érezted, hogy másé lettél,

s ezért ott magaddá tettél.

Saját, saját, saját. Ez persze látszik. Bár eredetiben

egy kissé jobban mutat. Ott fekete fény jön egy kiégett égőből.

Mindegy, így még értelme is van a rajznak..