Néha úgy hiányzik a marihuana... - A múzsa válaszol III.

...mint a hercegnőnek a Don Juan. Mindegy, ez csak egy Egyszerű dal. Bár tény, hogy a Mari (egy kissé mintha Quimby-orientált lenne ez a sorozat. Pedig vannak ám más kezdemények is, csak nem bírom megszülni őket.) sem sokkal bonyolultabb. Gondolom. Legalábbis én nem hinném, hogy tényleg egy olyan történet van mögötte, mint amit én egyszer mögéhallottam, mikor a remekül közvilágított zuglói kisutcákat róttam. Ezt a történetet szerettem volna belesűríteni a most következő húsz sorba. Az utóbbi két hétben vissza-visszatértem rá, de valahogy sosem jött össze. Most sem az az igazi, ennyit sikerült kiizzadnom magamból Mariról, akit túlszerettek, aki végül magától ment el, mert szerette őt, akinek nem volt hova mennie, akiből végül olcsó kurva lett, s akit végül a sors nem hagyott felejteni. Holtáiglan.
Sajátrajz, sajátrajz! Igen, tudom, hogy ERRE más nem lenne büszke a helyemben, de mivel egy egész estém ment el rá (én és a rajztehetség), igenis eldicsekszem vele. Ez természetesen Mari, aki szégyenében bújkál a világ elől. Nem csodálom, ha nekem is ilyen kezeket rajzoltak volna, én is bujkálnék a helyében.

Mari mesél

Minden perc fájt, én addig bírtam.

Hogy miért tettem, a szemembe írtam,

ahogy néztem rá, láttam, hogy gyűlöl.

Küzdött elhagyni, de függött a tűztől.

Mondtam, hogy el, de azt nem, hogy merre,

csupán hogy miért rejt el a messze.

Túlszerettem, nem tehetek róla.

Félholtra törte az évek hossza.

Eltűntem, elnyelt a világ gyomra.

Évekig vártam, mikor jön újra.

Oly sok érdekéj, nehéz volt sorsom.

Perverz vágyak nyomát magamon hordom.

Ó, a gyűlölet, a szigorú nyomor

amiben találsz. Mi'ért pont most sodor

erre az élet? Vedd, amiért jöttél!

Ma fojt utoljára a régi kötél...