Született

Gondoltam, megpróbálom visszalehelni a blogba azt akevés kis életet, ami volt benne, úgyhogy felteszek 1-2 régebbi verset is majd. Péladául ezt. Születésnapra írtam. Olyasvalakinek, akiről sosem tudom, hogy utáljam-e, sőt, azt sem, hogy az elég okom az utálatra megvan-e, avagy sem. Bonyolult. Többször előkerült már amúgy verseimben, mert szerves részévé tette magát az életemnek. Ő is hitt, szeretett, kavart, majd elbukott. Sokszor. Ráadásul PONTOSAN ugyanabban, amiben én. Így lettünk mi ketten a "macskás öregasszonyok", akiknek nem jár Szőke Herceg.

S-vers

Fanninak 20. szülinapjára

S elhitted, hogy itt a vége,

macskát vettél,

s beültél a hintaszékbe,

aztán lettél

azzá, mivé kellett.

Tényleg kiégettek?

S kendő alá hosszú évek,

s nehéz hetek

súlya bújtatott el téged.

Kemény fejed

Réges-rég elvesztve

fújsz felhőt lelkedre.

S nem ég, csak a semmi lángja

szívkamráid

sötétjében. Elhibázva

mindhalálig

minden szerelem és

céltalan remegés.

S reszketegek már a kezek,

mint az ágak

és már senkit nem ölelnek.

A magánynak

élnek, meg macskának.

Mást nem is találnak.

S mikor már épp jön a halál,

pilla rebben.

köddé válva magasba száll,

nincs a testben

a macskás vénasszony.

Reggel már az alkony.

S ébredve, maradsz, ki voltál:

remény rabja.

20 év után, tudodm, most már

eléd rakta.

sorsod Szőke herceged.

Egy perc még és megleled.