Szójáték

Ez igencsak nyúlfarknyi bejegyzés lesz. Mostanában egyszerűen képtelen vagyok verset írni. Pedig úgy megtenném.
No, de minegy, hiszen eredetileg versesblognak készült ez is, nem azért van, hogy itt nyígjek nektek, bocsánat :D Lényeg a lényeg, ezt a verset a múlt héten írtam a nagyszüleimnél. Korábban már említettem azt a kis játékot, amikor valaki mond egy szót (momentán az aláhúzogatottakat), én pedig belefoglalom egy verssorba. A következőt a következőbe stb. Na, ez is ilyen. A nagymamám diktálta nekem a szavakat. A végeredménytől valamiért az egész család odavolt. Pedig tényleg nem nagy kunsz. Még csak jónak sem mondanám...

 

Vágy

 

Te vagy a kutyatej életem mezejen.
Ha én villanykörte, te a lámpaernyő.
Tejszínhabos álmot látunk majd te, meg én:
életünk kék egén csonthártyaszín felhő.

 

Elég nagy dobozom lenne, bezárnálak,
Mint egy közös képet szívfényképalbumba.
De gyomrom lepkéi keretek közt szállnak,
És fáradtan hullanak a padlóra ujra.

 

(kép..az nincs :( )