A borús idő kedvéért

Reggel, amikor elindultam, zuhogott az eső. Mire kiléptem a lépcsőház ajtaján, már el is állt. Mostanában így megy ez. Gyűlöletes ez az idő. Mégis kb hozzá szól ez  vers, amit ma reggel írtam (már ideje volt egy hét után, hogy szüljek valamit végre). Szokásos sablon, I know, I know. Ez van.

Végtelen temetés

Vihar, zápor eső essen

Szakadjon csak, az temessen

téged a felázott földbe

Süllyedj csendben

mélyre bennem

s maradj elásott örökre

Legyen vihar, eső, zápor,

hisz eldaloltam már százszor:

Eső hozott, eső vigyen,

vak ébredjen;

ne égj bennem,

ne legyél láng szemeimben

És ha kisüt végre a nap,

te már rég elástad magad.

Végre, mondom és bólintok.

Felébredtem

és életlen

késed sebe már nem titok.

És a sár is szépen szikkad.

Ekkor mégis félrehívlak,

s ezredszerre szerelmemet

vallom újra,

szíven szúrva

magam. S ismét temethetek.