A változatlanság kedvéért

Ezt még valamikor a hét elején kezdtem. Ugyanarra a személyre gondoltam közben, akire most, mialatt befejeztem. Mert már megint kezdődik minden előről. Mert m'ért ne? Végülis, nem szenvedtem még eleget miatta...á, dehogy! És mégis szeretem. Mint egy elveszett kisöccsöt, akit valahogy mégis bálványozok, mert megint megláttam benne azt, ami miatt megérdemli, hogy felnézzek rá és szeressem.

Altató a börtönőrhöz

Hunyd le szép szemeidet,

Nyaldosd csak sebeidet.

Tudom, hogy nem megy.

Majd én segítek.

Úgy teszek majd, minthogyna

nem lett volna kimondva

száz szitokszavad,

s megyek tilosba.

Ölembe húzom fejed,

hogy ott csendben elfeledd,

hogy mibél nem több

vagyok csak neked.

Megsimítom hajadat.

Kósza vágy, nem akarat

hajtja kezemet.

Add meg magadat!

Végül szádhoz érkezek

Ez már nem vágy, élvezet.

Félreálmodott

csók ez. Ég veled!