Csobánka 2.0

Van, az a helyzet, amikor másfél évnyi szenvedésedet egy olyan ember nézi és hallgatja végig, aki pontosan ugyanazokat a dolgokat éli meg közben, amiket te. Az ember a legjobb barátnőd, akinek a vállára borulva nem tidod eldönteni, hogy mi a franc legyen, mikor rájöttök, hogy a több, mint egy éves, reménytelen szerelmeteket ugyanazzal a sráccal akartátok gyógyítani, majd mindkettenvisszaléptetek öntudatlanul is a másik miatt, hogy aztán mindkettőtök fejét telebeszéljék azzal, hogy esélyetek van nála és ugyanabban a percben ugyanannyira odalegyetek érte. Abban a percben, amikor a bátrabbik kettőtök közül rákérdez. Ennyi.

Nyögés a vége

Ezer sebből vérző talpam

durva pokrócba csavartam.

Vörös, s forró, mint a pokol,

olyan lett, bár nem akartam.

Kínzón fájt, de aztán lassan

Behegedt a sebes talpam.

Azt hittem, hogy ráálhatok,

de feltépni nem akartam.

Megfeszültem, tudtam, baj van.

Nem bírtam, hát elhasaltam.

Vér buggyant ki lábujjim közt.

Sikoltottam. Nem akartam.

S jöttél te és saját talpad

vérzett, te is becsavartad

a pokrócba, s bár már véres

volt, de látni nem akartad.

Neked is fájt, mégse hagytam,

vérző talpad kitakartam,

aztán vissza, s elhátráltam.

Mi fáj, látni nem akartam.

Rá ne lépjek, a magasban

Tartottam meg vérző talpam.

Nézted, m'ért csöpög vörösen.

S megláttad. Jaj, nem akartam!

S most már bárhogy dugdoshatom,

ketten reszketünk a havon,

S kettőnk lába ronggyá ázva

egy pokrócban. Nekm akarom!