Életem balladája

Ezt a verset, amit amúgy már poet.hu-ra is feltöltöttem, de szokás szerint kisebb lelkesedéssel fogadtatott, mint egy általam mondjuk kliségyárosnak ítélt vers, akkor akartam ide feltölteni, mikor a magyartanárom, akinek hosszas mérlegelés után beadtam, már véleményezte. De erre, a tények jelen állása szerint nem nagyon fog sor kerülni, mert szerintem egész egyszerűen elhagyta a verset. Annyira nem bánom, igazából. Szerintem kicsit túl balladahomályosra sikerült, s aki le akarja követni az eseményeket, vagy egyáltalán azt akarja, hogy adekvát legyen a futkosás, meg a refrén (és ezzel együtt a versszakok száma is btw) és ne csak egy kilencszer odavetett sornak hasson, annak látnia kellett, hogyan és kinek (a képének) szavalom a Vörös Rébéket minden magyar előtt, tudnia kell, hogy ki a Szőke Nyár és a Bolond Sors és főleg, hogy miért. Fel kell fognia gyakorlatilag minden kis hülye rezdülését a versnek. És valszeg még úgysem lesz az az igazi, mert amúgy nagy-nagy öncélúskodás az egész és...nos, hiába van, hogy 3 különböző órán 3 különböző füzetembe (plusz a telefonomba) szültem meg, mert olyan szinten nem bírtam magammal, valahol mégiscsak csinált. És én nem szeretem a csinált verseket. Akkor meg főleg nem, ha még ki is élem magam bennük.

A hajtók balladája

Fut a Nyár, utol ne érje

Vad Róza, ki addig tépte

szívén a hegedt sebeket,

míg csak belé nem szeretett.

De ha hajt is rózsát a nyár,

csupán nézi, rá nem talál.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Róza, Nyár előtte,

de ő nem néz már előre,

hiszen közben űzi, fogja

az istenek ősbolondja,

s nem nézi a szőke fejet,

mert jól tudja, hogy nem lehet.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Nyár, s ő nem néz hátra.

Nagy hiba, mert így nem látja,

nem kell futni, áll a Róza,

s csillagjait másra szórja: 

Szorítja a Bolond Isten.

Kártyát terít, szoknya libben.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Róza, keze fogva.

Bolond baljában a kocka.

S fordul a nyár szőke feje,

végül is kettősük fele,

s érzi, nincs rendben valami: 

nem tud virágot hajtani.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Nyár, de rossz irányba,

előtte a Rozi háta,

ő meg hallja, s pillant félve

hátra, s megcsillan reménye,

de a hulló csillag sorra

gyöngédség csak a Bolondra.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Róza, már nem hajtja

szíve forróságba, bajba,

noha a Nyár ott mögötte,

fonalát bosszú kötötte

már imádott Bolondjához,

ki ha szeret, csak elátkoz.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Nyár, hogy meg ne lássa,

hogyan hervad a virága,

kit ő hajtott messzi földre,

hol a Bolond tép belőle.

S szirma, az utolsó: "Szeret."

Madárral száll most Föld felett.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a Róza, harmatkönnye

vérként hull arra a földre,

amelyen a Bolond hagyta,

midőn kap madárszárnyakra,

és ki mellette száll - nagy kár -

Nem rebbenti el: "Hess, madár!"

Jaj, Szegény Szívemnek!

Fut a nyár, utol ne érje

Vad Róza kísértő képe,

kinek szívén vérző sebek,

miket Bolond Sors tépkedett.

S többé nem hajt rózsát a nyár.

Keresheti, rá nem talál.

Jaj, Szegény Szívemnek!

Eredetileg a Kívülálom c. versemhez készült rajz,

az egyik kedvencem az egész Kiskönyvből