Hősöm

Azt mondta, hiányzom. És én majdnem a nyakába borultam. Nem azért, mert jól esett volna, hanem leginkább mert legalább megint képes voltam csakúgy, magamtól verset írni.

Rodge

Néha még felbukkan.

Köpenye kísértet, kanyarog a szélben.

Ilyenkor feldúltan,

néha értetlenül, haragosan nézem.

Régi istenszaga

dohányfüstös ködbe, s alkoholba fullad.

Bókkal illet, szava

most is, ahogy mindig, gond nélkül hazudhat.

Azt hittem, felnőttem,

nem hiszek hősökben, rajzolt reményekben,

csillagterelőkben,

S régi mécsem lángja végleg leég bennem.

De szemében látom

hullócsillagaink. Könnyet ébreszt fényük.

Kéklő, téves álom

íriszünk, ha egymás torz tükrébe nézünk.