Szössz

Kb az egéz bejegyzést felesleges végigolvasni. Jó versek nincsenek benne. Csak egyszerűen semmihez, de tényleg semmihez nincs kedvem a blogoláson kívül. Pedig szeretek magyarházit is írni és a matekkal sincs semmi bajom. Bár a matektanárom azt mondta tegnap, hogy elvesztettnek tekint matek szempontból. Pedig én vagyok az egyik legkevésbé inkompetens elem fakton. Bevonzott a művészet, mondta, bár ezzel nem értettem teljesen egyet. Egyszerűen csak...jó, persze, az is igaz, hogy nincs momentán máshoz kedvem, csak a blogoláshoz. Kb tényleg az egyetlen dolog mostanában, ami örömet okoz a sulin kívül töltött időmben. Egy szétesett baráti társaság, egy-két szinte teljesen nullára hűlt szerelem (olyan szinten, hogy megírhatta, milyen jól nézek ki valami képen, egyszerűen nem tudott érdekelni), egy jó adag intézményfüggőség és egy kezelhetetlen érzelemtömeg, ami úgyis megint csak csalódást (óóó, és rengeteg új, hitelesen csalódott verset, jiháááá! :D)
Shit, nem akartam ennyit nyafogni, mert imádom az életemet, meg minden, csak kicsinál a kedvetlenség. Meg az, hogy kb nincs értékelhető versem kéznél. Úgyhogy úgy döntöttem, szösszeneteket fogok feltölteni, amik füzetekben, mobilon vagy egyéb helyeken hányódnak.

Ez pl egy évvel ezelőttről van. Az irodalaomfüzetem margójáról származik. Vicces volt lapozgatni. Egy kicsit átjárt az a sokféle hangulat, amit a tavalyi tanévben éreztem.

Kettős vállság

Hiányzol és ő is mostmár,

s míg telik a papírkosár

széttépett igennel, nemmel.

Maradsz mégis ott, hol voltál.

És szirmok: szeret-nem szeret,

virágok szívembe vetett

szép szavakbó szöknek szárba.

Ha van egy, másik nem lehet.

Kiesett belőle egy papír, amire egy átdolgozást írtam az egyik osztálytársnőm versére (sajna, az eredeti nincs meg). Az egyik legrosszabbam, szerintem az összes átirat közül. Mert ez volt a szórakozásom, amikor volt egy akció a suliban, aminek keretében bárki, bárhova, bármilyen verset kiragaszthatott. Jajistenem, de kegyetlenül jó volt!

Másé

Szerettelek minden erőmből,

s te a barátom voltál.

Hittem, hogy fejedben megőrzöl,

de rám ritkán gondoltál.

Tiszteltem minden defektedet,

de te rám se rántottál.

Kívántam, hgy több legyek neked

fejedre nőtt átkodnál.

Csupán reméltem szerelmedet,

s te e reményt gúnyoltad.

Most bent, ki őrült, csendben nevet,

vonyít, s nézi a Holdat.

Képe szememben, szégyen lángja,

barátságod oltja el.

Szepegve szeretek,

szíved nem fogja fel.

Örökké lehetek

a szerelmes haver.

Ezt az elsőhöz nagyn hasonló témájút egy hete szültem a buszon, de olyan rossz, szerintem, hogy nem akartam feltenni magában.

Szirmok

Egyszer egy kicsit beléd szeretek,

bár tudom, neked elég nem leszek,

kacéran mégis feléd nevetek,

s csodálkozom, hogy nem értenek meg.

Aztán azonnal el is feledlek,

Önmagam előtt leszek eretnek,

és legyintek, hogy nem kell szeretned.

Én téged soha nem szerettelek.

A közelében van még egy. Egy hete kezdtem bele, de semmire nem jutottam. A lerobbant vonatállomáson ültem érzelemmentességem közepén, remélve, hogy képes leszek írni valamit, mert elkezdett csöpögni az eső és elkapott valami kedves rozsdahangulat.

életkép

táskám mélyén kulcsom csörrenése

fölöttem az ég vattás szürkesége

villámlásra az ég dörenése

tűskés esőcseppek hideg földetérte

zsebemben egy fénykép összetépve

reménykedve kérdezem hogy jössz-e még be

nemet rebegsz a földet nézve

Meg még akad egy pár, amik annyira vállalhatatlanok, hogy nem teszem fel őket. És bocsánat, hogy ez egy ilyen fecsegeős bejegyzés lett :/