Nyughatatlan

Részegen blogolni? Hm. Minimumszinten is vicces. S míg azért könyörgök, hogy így, éjjeli fél háromkor a lehető legkevesebb melléütéssel ússzam meg, csak nem szűnik fejemben a Cseh Tamás által teremtett dallam pamparája, amikor arra gondolok hogy ezt a remekbeszabott Petőfi átiratot akár ki as rakhatnám. Akár most rögtön. Egyik magyartanárunk is átdolgozta amúgy. Ezen tanultuk az intertextualitást. Rákaptam a versátírásokra. Meg amúgy így valahogy sokkal többet tudnak mondani nekem...

November végén

Már ködbe vész voltod az egykori képe,

de bent még a te esőd szakad.

Még hangod is fagynak, dérnek emléke,

jégvirág nyílik a bércek alatt.

Még ifju Szivemben szőke fejed

bűvöl, hogy májusi eső esik,

de eszem, mint mondtam,  őszre feled,

nem szabad többet akarnom belöled itt.

Elfuthatszt, Cicám. Eliramlanék véled.

De hóban akaszt el a szárnyas idő.

Őszből a dérhava veled a télnek,

a lángsugarú nyárral is jő.

Mondd, gondolsz-e rám, ki a szívedet űzte,

mikor már régen messze leszel,

s hozhat-e majdan bárki is tűzbe,

ha nevemen már nem nevezel?