De a naplójellegű félrebeszélést feledve, két olyan verset osztanék meg a várva várt tábor tiszteletére, amiket ott írtam (egy harmadikat már ezer éve föltettem), s pár napja találtam rájuk, s sak reménykedem benne, hogy azóta fejlődtem. Az elsőt amúgy akár mostansági is írhattam volna (bár nem lennék képes figyelmen kívül hagyni ilyen apróságokat, mint szótagszám, meg ilyesmi :D). Főleg, hogy attól élek, hogy megint ki fogok borulni és nekiesek a barátnőimnek :( A második a régi bálványhoz szól az akkor szokásos stílusban. Csak ennél sokkal jobbakat is írtam hozzá, anno :D Ez egy kicsit öncélúskodó. Inkább csak valamiféle unaloműző vers lehetett. Legalábbis remélem, mert másnak szar... :P
A rajz is a füzetbe készült, az első vers mellé. Remélem, a kézügyességem is fejlődött azóta :D
A Szörny
Kulcsot kér az élő,
hogy magát kizárja
a világból, mert félő,
nem lehet királya.
Kinyitja a zárat
kiszabadul a Szörny.
Az élőből egy állat.
Álcája a közöny.
Gyűlöli a sorsot,
gyűlöli önmagát.
Minden nagy megmondót
lenéz, csak a halált
tartja valamire.
Kevés embert tisztel.
Tűzben ég a hite,
de játzik a vízzel.
Ellőki, ki segít,
de elvárja tőle
hogy ne mndjon semmit,
ha tüskés a bőre.
Csók őrzi a szívét
negyedszáz bilinccsel.
Jót magának ígért,
s hazugsággal lincsel.
Üzenet a bálványnak
Rád gondolok...
Nem nag dolog,
amit kértem:
Halj meg értem!
Nem kell nagyon
egy kínpadon.
A színpadon!
Egy darabod:
magad adod.
Egy kishalál
nekem is jár.
Minden este
őt keresve
azt akarva,
ne takarja
semmi álarc.
Arra várhatsz,
mondaná ő,
előkellő
fényben élő
mást remélő
Gyógyszerálmú
Mímeltbárgyú.
Nem hal nekem.
Nem tehetem -
mondja ő, hisz
báb csak ő is.
Sok elvárás,
negyedszáz lánc...
Bilincs tartja
és rángatja.
Ritka nála
a halála
Kinek haljon?
nincs barátja,
lelkitársa.
Molesztálják,
s mint egy bálványt,
úgy imádják,
mert nem látják,
nem önmaga,
s meg nem halna
mindenkiért.
Jaj, te! Ki ért...?
