Még egyet mára

Tehát akkor jöjjön a mai második, ezúttal töriről. És megint a vándorról, meg ilyesmiről. Bár elég rövid de nehéz volt eléggé tartani a magánhangzókat úgy, hogy még értelme is legyen kb. Bár messze nem az a lényeg. 

Éééés (dobpergés) új rajzzal! (Amit igaz, hogy egy régiről szerkesztettem és azt, amit csinálni szerettem volna, teljesen elcsesztem vele, mert rosszul mentettem, de mindegy, na :D

Két név margójára

Hol jársz, Vándor?

Hol nem jársz?

Mondták százszor,

hogy e nász

most már lángol,

hogy ne ázz.

Hozzám mászol,

s ott megállsz.

Köpni kell!

Matekfakton írtam, egy órával ezelőtt (most infó van). Három lány. Mind tudja egymásról, hogy igen, mindannyian ugyanazt érezték ugyanazon srác iránt, ha azt is tudja, hogy a srác viszonozta ezt az érzést, de ugyanazon a ponton megijedt, és úgy döntött, nem érdekli a lány, sőt, azt is, hogy még mindig éreznek valamit...na, az pont ilyen. Igazából nem köpni kell. Hányni.

Hárem Grácia

Ez a három hölgy háremhölgy.

Semmijük sincsen, bár fennkölt

mind a három.Nézem, látom:

bennük valami már eltört.

Törten, de még mindig állja,

hogy lépnek egymás torkára.

S közben kéz kézben jár és néz:

ki köp rájuk láncuk látva.

Köztük herceg, Szőke Herceg.

Ha rájuk néz, ünnepelnek.

Kit kiválaszt, arra sárga

irigység száll. Ő meg nevet.

Lédám

Igen, még mindig Ady, de már élvezem. Nagyon. Egyértelműen ő ihlette ezt a verset. Többek között
 Meg a Herceg, meg a Vándor. És még jó sokáig nem láthatom őket :(

Demagógia

Góg és Magóg fattyaként

új Vizeken járok.

Arkangyalom arra kért, 

őt űzzem, a Vándort.

Bárkit, s ne a Herceget,

aki arcul vágott.

Vízen járni nem lehet

nekem, ki nem áldott.

Góg és Magóg fattyaként

rágtam a láncokat.

Egy lángolóbb holnapért

lettem az áldozat.

Egykor voltom lezárva.

Csuklómra átkomat

csatolta s lettem bábja

egyből hét bábosnak.

Góg és Magóg fattyaként

mégis új Vizekre

eveztem egy angyalért - 

gyógyír gyúlt Szivemre.

De mást véd hattyúszárnya:

kinek nem istene

és a Hercegre vágyva

a Vándor kincse se.

Góg és Magóg fattyaként

csak így leszek áldott.

Jobbra húztam, balra tért,

s Herceg helyett Vándort

talált Szivem, s már látom,

jóakarat gátolt.

Hisz Hercegem lázálom,

csak egy rossz varázs volt.

Ady szimbolizmusa

Avagy egy újabb irodalomóra, ami egy cseppet sem kötött le. Nem tudom, mostanság igazából semmi. Elvesztettem az érdeklődésemet az iskolával kapcsolatos dolgok iránt. Persze a barátaim kivételek, de ők mindig :)
Egy újabb Vándor-vers, a szokásos, már szinte incsi stílusban, de ezúttal már beleépítve a rím trükk is. Hallgatásra meg a Quimby Szellő c. számát ajánlom.

Hétpecsétes

Van itt valami a szívemben elásva,

ahol a faágak, mint karok, egymásba

fonódnak. Hét faág, hét titok, hét halál,

hét pecsét rejti el, hét sebnyi hét varr-zár.

Fog mélyed bele, vagy ásója gonosznak.

Hét kézzel, hét foggal tépnek, vagy pofoznak.

Keresik a kincset, csak hogy ne őrizzem,

ne legyen titokként a hét nagy Ő itt benn.

De hét ág, hét halál, hét pecsét zárja le,

s szívem a sokadik sebét csak ássa, de

felszakad, ha dobban bármilyen aprót is.

Nézik a gonoszok, aki jó, aggódik.

Aggódok én is, jóvá tesz az akarat,

s mélyesztek szívembe, mint gonosz, agyarat.

Ordító új sebem kérdi: Hol jársz, Vándor?

Nem kell Szőke Herceg, csak te...

Utólag jöttem rá, hogy egy kissé emlékeztet a Hetedhét hócsata. c remekművemre. Pfff...régiszépidők :D

A Másik

Ismét alábhagyni látszik aktivitásom. Pedig van vers, bőven. Csakhát, tanulni kellett na! Aztán péntek, hétvége, satöbbi. Főleg péntek. Akkor mindig történik valami. A mostani például annak a napnak az évfordulója volt, aminek köszönhetően majd' minden versemben esik az eső. Most is esett. Most is ugyanazt a sütit sütöttm, most is nálam maradt egy pulóver ugyanattól a sráctól, most is ugyanaz a csaj akasztott ki és...igen, most is rá kellett döbbennem, hogy van, akit megéri jobban kedvelni, mint azt a valakit, akitől még mindig nem tudtam megszabadulni. És valszeg nem is fogok tudni, egész addig, amíg nincs más, aki szeressen. És most speciel sikerül olyasvalakire gondolnom, akinek barátnője van. Rossz barátnője...
Jelenlegi helyzetem összefoglalása eképp hangzik:

Sorstestvér

Hol állsz, Vándor?

Ámor

nyilán?

Futás, Cicám!

Tudom, nem sok és főleg, volt már jobb is, de több van benne, mint bárki hinné. Nekem legalábbis sokat jelent.

Valaki szájából, aki megérdemel egy verset

Ha már úgy is zsinórban a harmadik olyan bejegyzés lenne ez, ami valamilyen formában a Szőke Herceggel foglalkozik, mégsem azt a verset teszem vel, amelyiket terveztem, noha a "megérdemel egy verset" kritérium annak megszólítottjára is ráillik. De egy kicsit másképp.
Azon gondolkoztam, miközben a halálunalmas irodalomórát ütöttem agyon ennek a megalkotásával, hogy a Szőke Hercegnek (akivé egy régi kedves múzsám asszimilálódott, valahogy olyasféleképpen, ahogy Holnemvolt olvasztotta magába egy előző bálványomat) lassan saját cimkéje lehetne. Elkezdtem ugyanis az őt körülvevő személyeknek saját verseket írni. Így az egész kis gyűjtemény valahogy olyasmi lesz, asszem, mint a Hobo Blues Band Vadászat c. lemeze. Már csak a témaválasztás miatt is. Ez a vers például már a megírsa közben kísértetiesen emlékeztetett engem a Hajtók dala c. balladára, amin már csak azért is elszomorodok minden egyes alkalommal, amikor hallom, mert túlságosan emlékeztet kedvenc nyári táboromra, aminek területén életem legboldogabb 3-4 hetét töltöttem már el összesen.

A Barna Vándor panasza

Csavargó vgyok, palotám nincsen.

Nem lettem, nem leszek

se szőke, se herceg.

Muszájból maradsz egyetlen kincsem.

Ha nincs más, eszed szívem és lelkem,

aztán futsz - utálva

őt, mégis utána

és hagysz egyedeül, üres-éhesen.

Hiába, tudom, az sosem leszek.

M'ért vagy mégis velem?

Melletem vagy de nem.

Másért epedsz el. Adsz és elveszed.

Született

Gondoltam, megpróbálom visszalehelni a blogba azt akevés kis életet, ami volt benne, úgyhogy felteszek 1-2 régebbi verset is majd. Péladául ezt. Születésnapra írtam. Olyasvalakinek, akiről sosem tudom, hogy utáljam-e, sőt, azt sem, hogy az elég okom az utálatra megvan-e, avagy sem. Bonyolult. Többször előkerült már amúgy verseimben, mert szerves részévé tette magát az életemnek. Ő is hitt, szeretett, kavart, majd elbukott. Sokszor. Ráadásul PONTOSAN ugyanabban, amiben én. Így lettünk mi ketten a "macskás öregasszonyok", akiknek nem jár Szőke Herceg.

S-vers

Fanninak 20. szülinapjára

S elhitted, hogy itt a vége,

macskát vettél,

s beültél a hintaszékbe,

aztán lettél

azzá, mivé kellett.

Tényleg kiégettek?

S kendő alá hosszú évek,

s nehéz hetek

súlya bújtatott el téged.

Kemény fejed

Réges-rég elvesztve

fújsz felhőt lelkedre.

S nem ég, csak a semmi lángja

szívkamráid

sötétjében. Elhibázva

mindhalálig

minden szerelem és

céltalan remegés.

S reszketegek már a kezek,

mint az ágak

és már senkit nem ölelnek.

A magánynak

élnek, meg macskának.

Mást nem is találnak.

S mikor már épp jön a halál,

pilla rebben.

köddé válva magasba száll,

nincs a testben

a macskás vénasszony.

Reggel már az alkony.

S ébredve, maradsz, ki voltál:

remény rabja.

20 év után, tudodm, most már

eléd rakta.

sorsod Szőke herceged.

Egy perc még és megleled.

Már megint-még mindig, avagy unom magam

Valami furcsa bizsergés futkos föl-alá bennem, mióta kimentem a kedvenc, szakadó májusi esőmbe. Megint mintha időtlen lennék. Csak ülök az ágyamon, rajtam megint egy Sosemvolt-pulóver. A harmadik, amit hazahúrcolok. Szegény srác...még ha most ő traktálta is rám. És én megint azt hittem vége, de nem. Vagyis...nemtudom. Mostanában nem tudom. Talán már nem is akarom tudni. Igazából ezt az egész érzéstömeget nem lehet leírni. Csak Szabó Balázs tudja. A Megmozdultam c. száma ihlette a saját próbálkozásomat az önkifejezésre.

Mozdulatok

Húzok magamon párat,

Hátha

Egyenes lesz a hátam,

S látom

Az ökröt inni magában,

aztán

tűzre dobok zöld ágat,

S szállhat

A füstje a magasba.

S számat

a hiány beharapja.

Ököl csúszik a zsebbe

halkan,

Túl nagy kabátom libben

rajtam.

Többé a vérben nincsen

ér sem.

Úgy mar a régi sebbe

a láng.

Szememben látja maga

magát.

Földeket szór magra.

Nincsen többé már szó a

szájban,

csak én a te ruhádban

vagyok

a Senki, árnyék hátam.

Nagyobb

lennék ne tégy le rólam,

jól van.

Ha így nem megy az érzés,

én is

seb leszek akkor mégis.

Visszatérés

Nem blogoltam hónapok óta. Mert egyszerűen...áh, hagyjuk, a lényeg, hogy sok érzelem kötött engem ide, erre a szerkesztői felületre, amiknek nem akartam kitörést engedni. Mostanra lenyugodtam. Mondjuk. Bár néha eszembe jut, mennyire rémesen, fájdalmasan üres vagyok és mennyire hiányzik az érzés, hogy szerettem embereket, vagy szurkoltam mások szerelméért. Igazából verseket sem írok nagyon azóta. Elkezdek rengeteget, de valahogy nem megy a munkafolyamat sem úgy, mint régen. Érezni kéne és ez az, amit nem merek megtenni, mert szerintem a környezetemnek egyszerűen elege van az érzelmeimből.
Úgyhogy versnek is egy jó régit teszek fel, aminek a feltöltése még rééégnen elmaradt. Valamikor januárban írtam, asszem. Sítábor előtt talán. Életem egyik legőszintébb versének érzem azóta is. Mert nincs benne más, tényleg csak az, amit érzek én is és a másik két lány is.

Szőke Herceg

Telnek napok, múlnak percek.

Itt van, s még sincs Szőke Herceg.

Szeret is, meg nem is, közben

nevetnél, de ő nevet meg.

S mikor azt hinnéd, kitépted

szívedből, ő lep meg téged,

s nem figyelsz, mint féreg, mászik

vissza, majd öledben ébred.

Vagy ő húz magához fojtón

ölelve, szorítva. Folyton

tekeredik rád hogy aztán

eltűnjön és könnyed follyon.

Rád nyitja tenger íriszét,

majd másnap maga tépi szét

mind a varázst, mit ő hozott

és derogál rád nézni. Szép!

És szerethetsz mást is, ezret,

csak úgy nyugszol, ha tied lett,

legalább egy csókot loptál

tőle, s más sárgán figyelhet.

Vársz rá csendben, telnek napok,

múlnak évek. Fel nem adod,

hisz túl sokszor fájt már tőle.

Tudom. Én is belehalok.