Ez már a 100. ilyen...

Megint ,,megnyitomacsapot"-vers (ergo eszembe jut egy hangzatos sor, leírom, a többi meg jön magától), megint szabadulós bálványosdi, elég erős utalással a végén. Címe egyelőre nincs.

Félelemből fájdalom, fájdalomtól félelem.

Repüljön el, hagyjon itt, térden állva kérlelem.

Az út porába rajzol, gyötrő kínnal kever

mosolyába mérget, lába előtt hever

minden magamfajta, kiknek teher hátán,

mint leszakadt pajta, ő, az élő Sátán.

Pinceszagú múltja fénylő jelent böfög.

S tovább vezet útja, minek mentén jövök

vele szembe én, az egyik jövőképe,

a pirosbetűs ünnep, a siker jövőhétje.

Bennem búvó ördög, rajongásom tárgya.

Nem akarom látni, hogy csak bűz és trágya.

El akarom hinni, leszek jobbik része,

de a latrinában landolok, ha vége.

Egy csecsemő gondolatai

Nemrég olvastam egy könyvet (Szalóczi Dániel: Mosakodj Petike, addig nem nézlek indiánnak) Az évem talán egyik legjobb olvasmánya volt. Minden sorát imádtam, jól megrágtam magamban és elgondolkoztam rajta. Sokáig motoszkált bennem egy jelenet, ami a könyv jelenje előtt nagyjából egy évvel játszódhatott le. Csak két mondat hangzott el benne, ezeket egy fiú kiáltotta a szeles félhomályba, kezében egy újszülöttel:
- De azért szeretni fogjuk, ugye? UGYE?
Ez lett belőle:

Egy csecsemő gondolatai

…de te attól még szeretni fogsz, ugye? UGYE? Pedig én igenis szeretni foglak téged. Minden hibád ellenére. Még úgy is, hogy tudom, hogy te képtelen vagy elfogadni engem. Ezért sem hibázatlak majd. Én sem fogom szeretni magamat, miért várjam el ezt mástól? Én megértelek téged, mégis szinte beleőrülök a tudatba, hogy nem látsz mélyebbre, mint az anyagi valóság. Azt hiszed, hogy nekem könnyebb? Hogy én nem vagyok bezárva? Tévedsz, nálam jobban senki sincs bezárva. Szemét lettem a társadalom konténerének a mélyén. Ráadásul engem szelektíven gyűjtenek. Úgy járok, mint az üvegpohár a sárga konténerben. Ha tudnád mennyi üveget hajítanak be a műanyag közé…

Most miért nézel így rám?  Azt gondolod, ennél jobban nem sorvadhatok el? Hát tévedsz! Hiába temettél már el engem, idebent még mindig ég a lámpa. És hidd el nekem, egyre világosabb lesz, csak te azt nem vagy képes kivárni. Sosem volt benned vágy, hogy adjál valami különlegeset a világnak? Hát megtetted, épp csak képtelen vagy több fáradtságot beleáldozni, pedig általam megadatott neked, hogy ezreket szabadíts ki a maguk kis konténereiből, melyekbe oda se figyelve beleválogatták őket. Félsz. Látom a szemedben, hogy félsz. A sorstól. A sajátodtól és az enyémtől is. Félsz, mégis többnek képzeled magad nála. Azt hiszed, van hatalmad felette és egy huszárvágással mindkettőnket megkímélhetsz. Látni véled a jövőt és nagy embernek gondolod magad.

Gordiuszi csomó vagyok. Mifelénk azt párnával vágják át…

Picture from: reumatologia.hu

A lány... - A múzsa válaszol bonus chapter

Egy vers a kocsiból, hazafelé a Balatonról, a Lányról, aki délután indul el otthonról, majd rád néz a buszon, de te pontosan tudod, hogy ő a lány, akit csak egyszer látsz. Szerintem dalszövegnek készült,
de gyakran fogalmam sincs, hogy mit akarok egy-egy verssel.

Azt hitted, nem látod többé,
szótlanul vált akkor köddé.
Emlék marad, hús-vér alak,
tovarepült, mint madarak.
De az arca kőbe vésve,
tengerben a szeme kékje.
Viharban ő a szélcsended,
most is itt ül, itt melletted.

Titok szemében, tudja, ki vagy.
Mosolyog egyszer, aztán itthagy.
Ériz, mit érzel, megértőn néz.
Méreg, de édes, akár a méz.

Arra bóklász, ahol te jársz,
téged keres, te keresed.
Nem ér hozzád, de nem enged,
Elnevettek egymás mellett.
Ő rajong, te megszeretted,
most is itt ül, itt melletted.

Titok szemében, tudja, ki vagy.
Mosolyog egyszer, aztán itthagy.
Ériz, mit érzel, megértőn néz.
Méreg, de édes, akár a méz.

Gyertyaláng az éjszakában,
ő az a lány, megint ittvan,
eltűnik, de visszavárod,
életedet rápróbálod.
Téged keres, te kkeresed,
nem érhozzád, de nem enged,
elnevettek egymás mellett,
leláncolt, te rabbá tetted,
most is itt ül, itt melletted.

Titok szemében, tudja, ki vagy.
Mosolyog egyszer, aztán itthagy.
Ériz, mit érzel, megértőn néz.
Méreg, de édes, akár a méz.

Picture from: cstechie.wordpress.com

Drogónia

A vers eredeti címe a Drogónia, melyet a Quimby Egónia címötletéből csórtam. Később jutott eszembe néhány talán jobb cím: Félálmodó, Rémálmodó és hasonlók. Amúgy a kép is átdolgozás. Innen és innen szedtem össze két képet, melyekről leszedtem egy-egy részletet és összemontíroztam őket. Nem tudom, mennyire egoista dolog saját képként elkönyvelni. Mindegy, a vers 100%-ban saját. Érdekes, sosem szoktam úgy papírt és tollat ragadni, hogy ,,Márpedig most írni fogok", de olyan kegyetlen módon unatkoztam a nagymamámnál, hogy most (mit most? Már legalább másfél hónapja) mégis megtörtént. Hát, ez lett belőle. Elég sokáig hányódott a kocsiban, aztán pár napja megtaláltam és megállapítottam, hogy sokkal rosszabbra emlékeztem. Amikir megtaláltam, legalább háromszor elolvastam, nem tudtam betelni vele. Mostanra sikerült :D úgyhogy abban a tudatban rakom fel, hogy ismét egy erős közepest osztok meg a világgal.

Drogónia

Részeg észben kétes képek,

kék szemébe rémek néznek.

Függ, ha magát felakasztja,

s nyugaton kel fel a napja.

Füstbe vonja ködös agya,

nincs hite, de fel nem adja.

Akarata félig halva,

hagyja, legyen Isten barma.

Éjjel fényben ébren kószál.

Többre tartja minden szónál

azt a néma, áldott csendet,

mi tán neki álmot enged.

Agyat ölni anyaghoz nyúl:

arca művigyorba torzul.

Démont kap, de álmot soha.

Ő is tudja, hogy ostoba,
két keze közt önostora.

Boldog születésnapot Papa!

Ez a bejegyzés (még akkor is, ha ismerősöknek elvből nem adom meg a blogom címét, tehát nem láthatja) éltesse apukámat, akinek ma van a kerek negyvenedik születésnapja. Többek (pl negyven szelet kókusztekercs (az apukám kedvenc sütije, csak soha senki nem csinál neki), melyekre a vers is utal) között ezzel a verssel kedveskedtem neki:

Negyven év most negyven szót hajt.
Ezt adom én, és egy sóhajt:
Szavak helyett az mutasson
helyes irányt nagy utadon.

Többet nem adhatok neked.

Nézz körül, megvan mindened.

Amit adok, tudom, semmi,

nem kötelező megenni,

de én így tudok szeretni.