Félember

Mikor is írtam utoljára? Nem akarom tudni. De lényeg a lényeg, a hónapban még utoljára hozok egy verset. Az A kutya vacsorája nevű együttes ihlette, pontosabban Varga Livius, ő ír ilyeneket (persze sokkal jobbakat, mint ez). Már megint úgy voltam vele, hogy egész másért vettem tollat a kezembe, de egyszer csak elragadtak a szavak. Egy másik vers folytatásának készült, ezért tartja a felező tizenkettes jelleget, pedig a ritmusa egészen mást diktálna. Az utóbbi időben írt verseim közül talán az egyik leggyengébb.Persze lehet, hogy mire hazajövök a nyaralásból, már nem így fogom gondolni :) A címet meg a Hooligans Félember című számától kölcsönözte.

Félember

Irány, arány, a lány ha vár, a vér pulzál.

Úgy fáj a jel, ha nem jön el, ölel, túljár

az eszeden, elkerül, kicselez, cserbenhagy.

- Rendben vagy? - kérdezi és elhagy.

Megölel, felöklel, erővel ő lök el

magától. Letagad, nem marad neked hely.

Felejtsd el! Ne vedd fel, már nem kell, nem szeret.

Függesz, küzdesz, űr lesz benned, ha elenged.

Majd tervet sző ismét ő. És hétfő:

egy új nap. Felkutat, rád mutat, nem késő!

Egy végső ígéret. Ítélet. Tiéd lett

tán végleg, reméled, de jön majd új péntek,

a hétnek vége lesz, nem kellesz, kitesz, hagy

és nem vagy egészen hétfőig önmagad.

picture from:newgrounds.com

Vihar előtt

Csend van, csend van, szél se libben.

Filmkockán egy némafilmben

feketén-fehéren állunk.

Szoborként a Play-re várunk.

Csend van, csend van, vihar készül.

Ennyi jut ma osztályrészül:

hangzavaból gyúrt csendélet,

álomdémon: bennem ébredt.

Csend van, csend van, még egy percig,

majd a kép száz részre esik.

Szilánkjai bőröm alatt,

két lábon járó vérpatak.

Csend van, csend van, alig élek,

rég megunt alibiélet.

Életfonal, rozsdás olló:

menekülni néha oly jó.

Csend van, csend van, messze nézek,

rád gondolok, félre érzek.

Még egy perc, egy furcsa álom:

elpróbálom a halálom.

Csend van, csend van, csend is marad,

Engedsz szállni, mint madarat,

S ha a vége torkon ragad,

három ponttal védd meg magad...!