Várni

Holnap tábor (a nevét utólag kiiktattam a bejegyzésből, nehogy olyanok találjanak erre keresve esetleg a blogra, akik ismerik a verseim immár nem is titkolt nevű szereplőit)! Tábor, vagyis a nyár nagyjából egyetlen olyan programja, ami miatt érdemes végigdepizni 2 hónapot. Bár nem tudom, van-e még élő ember a földön rajtam és Kucin kívül, akit ennyire lázba hoz egy minimális mennyiségű és minőségű vizesblokkal ellátott, poros-sáros-szúnyogos-darazsas sátortábor. Egy éve erre várok. De csak mert visszatekintve annyira tetszett a tavalyi. Pedig emlékeim vannak róla, hogy amikor ott voltam, gyűlöltem. Inkább a Szigete mentem volna. Quimby-n, meg ilyesmi. Most is egybeesik a Szigettel, de nem bánom. Taszít ez a Quimby-féle csodaországosdi...
De a naplójellegű félrebeszélést feledve, két olyan verset osztanék meg a várva várt tábor tiszteletére, amiket ott írtam (egy harmadikat már ezer éve föltettem), s pár napja találtam rájuk, s sak reménykedem benne, hogy azóta fejlődtem. Az elsőt amúgy akár mostansági is írhattam volna (bár nem lennék képes figyelmen kívül hagyni ilyen apróságokat, mint szótagszám, meg ilyesmi :D). Főleg, hogy attól élek, hogy megint ki fogok borulni és nekiesek a barátnőimnek :( A második a régi bálványhoz szól az akkor szokásos stílusban. Csak ennél sokkal jobbakat is írtam hozzá, anno :D Ez egy kicsit öncélúskodó. Inkább csak valamiféle unaloműző vers lehetett. Legalábbis remélem, mert másnak szar... :P
A rajz is a füzetbe készült, az első vers mellé. Remélem, a kézügyességem is fejlődött azóta :D

 

A Szörny

Kulcsot kér az élő,

hogy magát kizárja

a világból, mert félő,

nem lehet királya.

Kinyitja a zárat

kiszabadul a Szörny.

Az élőből egy állat.

Álcája a közöny.

Gyűlöli a sorsot,

gyűlöli önmagát.

Minden nagy megmondót

lenéz, csak a halált

tartja valamire.

Kevés embert tisztel.

Tűzben ég a hite,

de játzik a vízzel.

Ellőki, ki segít,

de elvárja tőle

hogy ne mndjon semmit,

ha tüskés a bőre.

Csók őrzi a szívét

negyedszáz bilinccsel.

Jót magának ígért,

s hazugsággal lincsel.

 

Üzenet a bálványnak

Rád gondolok...

Nem nag dolog,

amit kértem:

Halj meg értem!

Nem kell nagyon

egy kínpadon.

A színpadon!

Egy darabod:

magad adod.

Egy kishalál

nekem is jár.

Minden este

őt keresve

azt akarva,

ne takarja

semmi álarc.

Arra várhatsz,

mondaná ő,

előkellő

fényben élő

mást remélő

Gyógyszerálmú

Mímeltbárgyú.

Nem hal nekem.

Nem tehetem -

mondja ő, hisz

báb csak ő is.

Sok elvárás,

negyedszáz lánc...

Bilincs tartja

és rángatja.

Ritka nála

a halála

Kinek haljon?

nincs barátja,

lelkitársa.

Molesztálják,

s mint egy bálványt,

úgy imádják,

mert nem látják,

nem önmaga,

s meg nem halna

mindenkiért.

Jaj, te! Ki ért...?

A hét első szabad délutánja

Először is! Ha lennének olvasóim, most biztos megrökönyödve tapasztalnák a teljes külsőváltást. Ugyanis úgy döntöttem, hogy lecserélem végre azt a gyomorforgatóan tucat, elvontkodni próbáló, kicsiországszínű dizájnt, valami még elvontkodni próbálóbbra. Mindegy...
Na, de azért vagyok itt, mert végre volt egy szabad délutánom. Illetve nem is. Az egész még reggel kezdődött...mindegy, ez egy nagyon hosszú történet. A lényeg, hogy arra használtam fel a féktelen nassolás mellett e kincset érő órákat, hogy Quimby-féle The ballad of Jerryt ferdítsem magyarra. A vége szar lett. Meg amúgy több helyen önkényesen belekapdostam a szövegbe és szanaszét tekertem, ráadásul a rímekkel se törtem halálra magam. De csak mert még terveim vannak vele.

 

Jerry balladája

 

Mily szörnyű nap,
vad zajba fulladt,
és a lógós srác rájött,
ezt meg nem ússza.
És az idő szállt,
míg ő szebbre várt.

 

Hát, ennyit róla!

 

Jöttek a képek,
nyakára rémek
és bolondként járta
rossz táncát a lába.
És elhamvadt álma
önmagába zárta.

 

Hát ennyit róla!

 

S Jerry táncolt, végül is.
Már elvesztve
minden terve
Jerry táncol,
de nem beszél
most bezárva él.

 

Mikor a szél
egy fél percre megállt,
mellé ült, s beszélt:
Fiam, Isten megáld.
A furcsa imád
fülekre talált.

 

Hát ennyit róla!

 

S Jerry táncolt, végül is.
Már elvesztve
minden terve
Jerry táncol,
de nem beszél
most bezárva él,

Jerry táncolt, végül is.
Már elveszve
minden terve.
Jerry táncol,
szebbet ne remélj,
most bezárva él

 

Jaj, mit tettél, fiacskám,
m’ért menekülsz el
egyedül.
Nem ez a hely
mi neked kell

(ell, ell, ell, ajjajjajjaj :D)

 

Éljen az újrahasznosítás!

 

Korona egy rettenetes nap hátsóján

Vannak napok, amik nem úgy sikerülnek, ahogy tervezted. Vannak olyanok, amik nagyon nem jönnek össze. Vannak olyanok, amik közben végig az jár a fejedben, hogy tulajdonképpen miért is kellett neked felkelnek. És végül vannak az olyanok, mint a tegnapi. De tegnap csak én kaptam autogrammot... (lent)
Mindegy, ez csak annyiban lényeges, hogy stílszerűen emellé született a Quimby A vascsöves című, szinte ismeretlen számának angolra ferdítése részben tesi, részben magyar, részben fizika és részben angol órán, a pad alatt, ahogy szokott.

Holmless

Your hands are stroking me,

I'm stroked by the sunrise.

Your mouth is what I like and

I'm lover of your eyes.

Hide and seek in my lap,

Desire's waking up

now in my day-dreaming.

Your name is the Love, 'cause

that's your only meaning.

Chaos is so perky,

Your mind's full of with flys.

Your mouth's outdry in
the water of your eyes.

Died and seek behind me,

Freak creature wakes up

than in my day-dreaming.

Death will be your lover,

'cause Love is your meaning. 

Turning to the Blue magyarul

Komolyabb műfordítás, mi? Röhögnöm kell... Azért a komoly talán nem itt, a Quimby Turning to the blue-jánál kezdődik. Eddig életemben mindössze három dalt fordítottam le amúgy énekehető módon magyarra. Ebből kettőt a nagypapámnak ajándékba. Két Beatles klasszikust (When I'm 64 és Let it Be, bár az nem fordítás volt, csak egy új szöveget kreáltam a dallamra), tudniillik az öreg nagy Beatles-rajongó, és ezt.
Hideglelős volt. Hiába tudtam magamnak lefordítani a szövegét, egészen eddig nem láttam meg benne a rendszert a Quimby szövegeket jellmző kibogozandó őskáosz mögött, most azonban megvilágosodni véletm. Újra és újra beleborzongtam, ahogy sorról sorra találtam meg a szavak mögöttes tartalmát. Sajnos a fordítás ezt nem adja vissza. Sőt, szinte semmt az eredeti dalból, de egy kis megerőszakolással legalább rámegy a dallamra. Mondjuk... Oké, nem lett valami jó, de azért felrakom, mert mégiscsak elvoltam vele. Aztán majd rajzolok hozzá valamit. Majd. Talán...
(Szerk. 03.15. 12:15: végül megtörtént :D)

Mikor kék volt az ég

 

Madárként keltem ki
a Szelek Országában.
Ám sorsom lett felfedni,
ragyogó lánc csak szárnyam.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

Ugye csak játék volt? Kiskanalam földet túrt.
Anya és Apa, míg táncoltak, minden ködbe bújt.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

Majd az utcát róttam, velem száz, meg száz torzszülött.
S lehunyt szemem felrepít. Szállhatok a Káosz mögött.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

S a papok mondták: Fiam, éppen a tű fokán állsz.
És nagyon fáj, hogy mint démont, Te is rossznak látsz.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

Bárhogy próbáltam, tudod, nem ment. Viszont szerettelek.
Mint a saját sötétemet, téged is eljegyeztelek.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

Eleven húsomon vak katonák gyalogolnak át
Hallani vélem a recsegő csontok pokoli zaját
Simogat a keserű szél újra beborul az ég
Lassan kinyitom a szemem látja-e valaki még?

 

És csak ordítottam, de nem téptem szét a magányt
Kiégtem száz háborúban, álmom nem talált.
Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

 

Na, és most levitt a pokolba a vágyam, de a mennyországban van helyem
És szól a blues torkomból, míg pár angyali harang zúg nekem.

Emlékezz, az első napra, mikor kék volt az ég.
S ez is csak egy újabb nap... oh, bár kék volna még!

Random Turning to the Blue illusztráció a fizikafüzetemből

Kicsit négyzethálós maradt sajnos. Paint...

 

Nylonradír

Mit hozott a Jézuska? Hát harminc csomag rágógumit! Ja, igen, meg sok szép könyvet. Igazi gillointöltelék rajongóajándékok. És itt nem a streetart albumra gondolok, ami pedig talán a legklasszabb közülük. Például Kiss Tibi Neonradírjára, melynek lapozgatása után éjjel fél kettő felé így szublimáltam a szokásos témájú gyengécske verssé a hátamon futkosó hideget.

Neonra (d) ír

Tegnap éjszaka egy albumba ragadtam.

Igazán furcsa, gondoltam is magamban,

hogy ezt az albumot most már nem akartam.

Ragadtam, nem pedig negyedszáz lánc kötött.

Holnemvolt helyett rám más firka röhögött,

míg érzést kutattam a színfoltok mögött.

Minek is tagadjam? Már nem is akarom.

Elragad engem is e kissnagy hatalom,

minek rég sebeit karmoltam magamon.

Mi egykor szirupos, keserű ital volt,

kötél a nyakamon. És mi megriasztott,

már csak tisztelet, mit ő tőlem kiharcolt.

Mit mondjak, szeretem, akár egy gyermeket.

Játszanék vele, de tudom, hogy nem lehet.

Pitypangként szóródik szét ez a szeretet.

És megint ott tartok, bár tudnád ki vagyok,

s bár lenne megnyugvás nekem az illatod,

Míg karjaid között lánglelkem ringatod.

Bűntetlen elveszni csinált világodban,

hol sötét elmédben kicsit világos van,

nekem is szabadna. Ó, hányszor álmodtam...

Kár, hogy nem ismerlek, pedig mennyit szóltam

hozzád, ha belőlem dőlt a függőszólam.

Talán egy kicsit tényleg szerelmes voltm.

Aztán, hogy elhiggyem, gyűlölőd játszottam.

Bocsásd meg mindazt, mit akkortájt rád mondtam.

De rajtam mostmár nem negyeszáz láncod van.

Milyen furcsa a sors, hogy mégis megkaptam

ezt az albumot, mit már nem is akartam.

Neonradíroddal fényezlek magamban.

régi kép reloaded

Egy érzés paródiája (Most múlik pontosan)

Régiek. Nagyon régiek. Abból az időből származnak, amikor nem volt mit kezdenem magammal hétvégenként, úgyhogy fogtam a Quimby-féle Mostmúlikot (nem linkelem, úgyis mindenki ismeri) és nekiálltam módszeresen kitekerni. Meg mostanában úgyis pontosan múlik és a Múzsa-sorozat meg kezd lecsengeni). De már nem is bánom. Egyébként három teljesen különböző termést szeretnék felrakni, az első egy Most múlik pontosan paródia, mely minden követelménynek igyekszik megfelelni. Fel lehet énekelni, kijön ritmusra, szótagszámra, stb, stb. Életem talán egyik legjobban eső költeménye. Mármint ami a visszaolvasását illeti. Komolyan, repes a szívem, akárhányszor olvasom. Jó lenne megzenésíteni. Ezt kevés versemre mondom, de ezt tényleg nagyon szívesen meghallgatnám. Ja és még valami róla: a dologban az a legironikusabb, hogy a Quimby próbahelyétől cirka ötven méterre íródott. Pedig ott általában rajzolni szoktam, az érdekes módon sokkal jobban megy arrafelé.

Most nyúlik pontosan

Állok a színpadon,
nevetek, ha ez kell.
Kilóra adom az érzést is,
viszi a sok ember.
Tököm is tele van,
de összeszedem magam.
Mióta fiam van,
talán még több a fan.

Vágok pár jó pofát,
ordítok néhányat.
De jó, hogy senkit sem érdekel,
fogaim hogy állnak.
A program ugyanaz:
ma este is kishalál.
Mindegy, a közönség
úgyis beinhalál.

Mit bámulsz komám, ez nem a Mostmúlik,
a Quimby nem csak egy számot jelent.
Az első sor tele, a bögyös gruppik
bugyija rég átnedvesedett.

Semmibe bámulok,
minek a kontaktus?
Ez csak egy koncert, a picsába,
nem kell, hogy túlragozd.
Van 1-2 fesztivál,
ahol a Lovasi-
val majd meg beszéljük,
mindkettőnk jó pasi.

Én letagadhatnám negyvenpár évem,
mer' a gitár megfiatalít.
S az elvotságban álmodozó képem
és a szám is elbűvöl
sok hipsztert és mégtöbb rocknagyit.

Ez kevésbé érdekes, de az az IGAZI szórakozás. Amikor fogom az összes szót, kivéve a sorvégieket, csoportosítom szótagszám szerint és kedvemre garázdálkodok kicserélgetésükkel. Minél több értelme lesz a keletkező szövegnek, annál sikeresebbnek számít az akció. Amúgy azért ezt rakom fel több testvére közül, mert ezt találtam meg nagy hirtelenjében. Illetve nem. Momentán ezt sem találom, úgyhogy ez várat magára egy kicsit, azt hiszem. Bah, miért vagyok ilyen szétszórt?

Mindegy, jöjjön az, amit eredetileg harmadikként szántam bejegyezni. Ezt természetesen nem én írtam, ez a Beatles-féle Yesterday (némi változtatások eszközölése után), ami a világon a legtöbbször feldolgozott szám. Akárcsak a Mostmúlik kishazánkban. A párhuzamra a barátnőm lett figyelmes, én meg magyarórán dalszöveget és ceruzát ragadtam és a pad alatt tagoltam fel úgy a szöveget, hogy rá lehessen énekelni mostmúlikdallamra. A vége sajna nem jön ki, de amúgy ilyen lett:

Yesterday exactly, 

all my troubles seemed so 

far away. Now it looks as though they're 

here to stay.

Suddenly, I'm not half 

the man I used to be,

A shadow over me,

yesterday came suddenly.

Why she had to go I 

don't know she wouldn't say.

I said something wrong, now 

I long for yesterday.

Yesterday, love was such

an easy game to play. Now I

need a place to hide away.

I belive in yesterday.

A kép régi bejegyzésből való. Az első saját a blogban. Direkt ahhoz a bejegyzéshez rajzoltam, emlékszem. De most kell a madár meg a szögesdrót miatt. Idevág.

Néha úgy hiányzik a marihuana... - A múzsa válaszol III.

...mint a hercegnőnek a Don Juan. Mindegy, ez csak egy Egyszerű dal. Bár tény, hogy a Mari (egy kissé mintha Quimby-orientált lenne ez a sorozat. Pedig vannak ám más kezdemények is, csak nem bírom megszülni őket.) sem sokkal bonyolultabb. Gondolom. Legalábbis én nem hinném, hogy tényleg egy olyan történet van mögötte, mint amit én egyszer mögéhallottam, mikor a remekül közvilágított zuglói kisutcákat róttam. Ezt a történetet szerettem volna belesűríteni a most következő húsz sorba. Az utóbbi két hétben vissza-visszatértem rá, de valahogy sosem jött össze. Most sem az az igazi, ennyit sikerült kiizzadnom magamból Mariról, akit túlszerettek, aki végül magától ment el, mert szerette őt, akinek nem volt hova mennie, akiből végül olcsó kurva lett, s akit végül a sors nem hagyott felejteni. Holtáiglan.
Sajátrajz, sajátrajz! Igen, tudom, hogy ERRE más nem lenne büszke a helyemben, de mivel egy egész estém ment el rá (én és a rajztehetség), igenis eldicsekszem vele. Ez természetesen Mari, aki szégyenében bújkál a világ elől. Nem csodálom, ha nekem is ilyen kezeket rajzoltak volna, én is bujkálnék a helyében.

Mari mesél

Minden perc fájt, én addig bírtam.

Hogy miért tettem, a szemembe írtam,

ahogy néztem rá, láttam, hogy gyűlöl.

Küzdött elhagyni, de függött a tűztől.

Mondtam, hogy el, de azt nem, hogy merre,

csupán hogy miért rejt el a messze.

Túlszerettem, nem tehetek róla.

Félholtra törte az évek hossza.

Eltűntem, elnyelt a világ gyomra.

Évekig vártam, mikor jön újra.

Oly sok érdekéj, nehéz volt sorsom.

Perverz vágyak nyomát magamon hordom.

Ó, a gyűlölet, a szigorú nyomor

amiben találsz. Mi'ért pont most sodor

erre az élet? Vedd, amiért jöttél!

Ma fojt utoljára a régi kötél...

Zsófi 16!

Az egyik legjobb barátnőm ma ünnepelte 16. születésnapját. Illetve mi ünnepeltük. Ez csak azért bejegyzéstéma, mert 2 vers is íródott ebből az alkalomból. Az első egy kincskeresős játék (hajnalban a suliban) utolsó előtti állomása volt. Egy rejtvény (most direkt nem zártam középre, mert úgy esélytelen lenne, hogy látszódjék a megfejtés).

Kíváncsi vagy már, hogy merre visz az utad?

Itt van ez a vers, mi helyes irányt mutat.

Segít neked, hogy ha olvasni jól tudod.

Kutatnod akkor nem kell minden kis zugot.

E versben elrejtve ott lapul a végcél.

Rejtőzködik ugyan, de te balra nézzél!

Talán megtalálod, föntről le, ha nézed.

Bámulod sokáig, kíváncsiság éget.

E betűk függenek, biztosan feltűnik.

Nézz rájuk, a függést oly nehezen tűrik.

Kutasd hát fel a célt, érzem jó nyomon vagy.

Ez az út véget ért, de még kóborolhat

Rajta aki gyenge, s nem előre tekint.

Elveszthet egy nyomot, s elkezdheti megint

Saját hibájából, mert nem veszi észre:

Derék kezdet számít, nem pedig a vége.

Természetesen mi rejtőzködtünk az utolsó állomáson a minidobommal, a rumbatökömmel (rajongok a ritmushangszeren játszó zenészekért), és a barátnőm gitárjával, Dagoberttel (igen, elnevezzük a tárgyainkat, nagy kreténség? :D) és mikor Zsófi feltűnt a színen, először hülyéskedtünk egy sort, majd eljátszottuk neki a kis szülinapi dalát, aminek én szenvedtem meg a szövegével. A Quimby (igeeeen, már megint, de kivételesen Zsófi miatt, aki (szintén) nagy fanatikus és ez az egyik kedvence) Viharon túl, szélcsenden innenje nem volt egy könnyű vállalkozás. Hát ez lett belőle (első kettő és utolsó versszak). A refrén nem százas és a hozzánk-hoztál rímen meg utólag téptem a hajam/arcom/stb.  mert valami rettenetes. De Zsófinak tetszett és ez a lényeg.

Mikor fölkeltünk ma reggel, pontosan tudtuk,

hogy ez a nap jobb lesz, színesebb, talán.

Néztünk jobbra, balra, kisszívünk mit adhatna

neked most, azonban semmit sem talált

Így hát eltökélten

megírtuk e kicsi dalt neked, hisz 

tizenhat lettél. Milyen szépen

hangzik. Hallod?

s így kívánunk boldog szülinapot.

Na szóval szeretünk mi téged, 

mert te olyan jó vagy hozzánk.

Köszönünk minden szépet,

amit világunkba hoztál.

Arcunk ragyog,

s így kívánunk boldog szülinapot.

És mivel ez az ő napja, ismét tőle csatolok egy rajzot a bejegyzésemhez, ezúttal nem szórakoztam a színekkel. Eredetiben még szebb egyébként.

Mónika reggele - A múzsa válaszol II.

Már alig vártam, hogy felrakhassam a sorozat következő darabját - más kérdés, hogy nem ismét egy Quimby dal egy szereplőjének gondolatait akartam megosztani veletek. De sajnos csak Mónika van papírra vetve, mostanában meg amúgy sem megy a verselés és az eddig nekem tetsző alkotásaimat is meggyűlöltem valamiért. Tán egy újabb korszakom hajnalán vagyok és képes leszek végre elengedni a bugyuta álmaimat. Ja, szép is lenne, én, az Elengedőbajnok...
Vicces amúgy, hogy egy olyan karaktert sikerült megtalálnom, akit csupán egy mondat erejéig említenek a Nem volt kulcsom című számukban. Talán a legtöbben észre sem veszik őt. Én érdekes módon még azelőtt felfigyeltem rá, hogy megtudtam volna Móniról, hogy kicsoda. De mindegy is, a lényeg, hogy itt a vers, ami egyébként harmatgyenge, de a novellánál, amit először írtam Mónikáról, nagyságrendekkel jobb.

Mennyi, mennyi apróság,

rólad mesél minden.

A kiterített hálózsák,

gyűrődés az ingen,

két pohár az asztalon.

Csillog még pár ujjnyi 

a tiedben, kiiszom.

Nem bírom bámulni.

Ködös kép és szalonspicc,

tárgytalan, furcsa tánc.

Beszélgetés, bárgyú vicc,

ahogy hagytál, úgy találsz.

Itt ülök az ablakban,

a macskakövet nézem.

hogy kopogna alattam...

Sétálnánk kéz a kézben.

Fejünk felett vén kandúr,

kinevetne a Hold.

Forró szívem meglangyul,

ami szép volt, csak volt.

Nem az fáj, hogy elmentél

az, hogy nem jössz többé.

Ha kicsit is szeretnél,

maradnál örökké.

picture from:wirelady.com

Nyina - A múzsa válaszol I.

„Ha ez a szívem, hát, röhögnöm kell.” Igen, ezt én is gyakran érzem. Egyébként ez egy idézet a Quimby Nyinájából (ami egyébként az egyik kedvenc számom az előadótól). Ezt a bejegyzést mindenképpen egy idézettel akartam indítani, mert talán egy sorozat első darabja lesz, ugyanis azt a kedves kis késes versem ihlette nagyszabású tervet forgatom a buksimban, hogy a magyar alternatív zenében megemlített összes nő történetét megírom valamilyen szösszenet formájában. Egyelőre kettőnél tartok (plusz ott van egy régebbi, a név nélkül említett lányokról írt versem, amit utólag amolyan bonus chapterként hozzádobtam a sorozathoz), ráadásul a második, ami már kész van, egy egyperces, az egy régebbi szösszenetem átírása és nem is olyan jó, mint amilyet szeretnék, de mentségemre legyen mondva, hogy csak egy mellékszereplő, összvissz négy sort kapott egy dalban, aztán történetét félbevágta a refrén. Meghát olyan jó soha semmi nem lesz, mint amilyet elvárok magamtól. Ezzel a verssel kapcsolatban is vannak fenntartásaim, bár a közepét még én is szeretem, meg a kép sokat dob rajta.
Aprpop, kép! A rajzon, ami egyébként a vers vizuális ihletforrása, Nyina látható, és Bódi Zsófi barátnőm rajzolta egy pályázatra. Élőben sokkal csodálatosabb, de még így is több, mint tökéletes. Ezúton (is) szeretném neki nagyon megköszönni, hogy rendelkezésemre bocsátotta és  remélem nem bánja, hogy egy kicsit humorkodtam a színeivel, hogy passzoljon a többi, eddig beillesztett képhez.

Nyina a vonaton

Hallgatom, hogy robog, nyikorog.

Hunyt pilla. Vigyorod

ég bennem.

Rád csak most ébredtem.

Suttog a menetszél

"Itthagytál, elmentél"

Legyintés, furcsa kép...

Törik, majd újra ép.

Kutyaláncon álom, s vágy ég,

fibrilláló szív, egy játék

szenvedély-betegség-gyógyszer,

megfojtott tehetség húz fel.

Kapaszkodunk, lógunk, függünk.

Összenéztünk, szem volt tükrünk.

Sötét volt, de én meg tiszta.

Ellökött és húzott vissza.

Vissza-vissza-össze 

nézni, nem szól hozzám, 

némán vérzi

könnyeit és magát védi.

Meghalsz minden lépésemben.

Látod, romlás a szerelem,

kihült álom, fagyos reggel, hideg vonat.

Veled járom végső, jégvirág táncomat.

Paraholnemvolt

Még réges-régen, matekórán, a füzetem hátuljába került bele ez a vers Holnemvolt balladája címen. Elég hamar készen lettem vele, meg is lepődtem, mert egy általam szinte soha nem használt ritmusban íródott. Amúgy meg egész kis helyre alkotásnak tartottam, emlékezve a régi, dalszövegírós időkre, még egy egyszerű kis dallamocskát is írtam hozzá (aznap éjszaka, amikor már megint nem tudtam elaludni, azt énekelgettem magamban), de valahogy olyan idegen volt tőlem a téma, a ritmus, meg a hangulat is. Egy hétnek kellett eltelnie, mire (megintcsak) a Quimby Parafenoménjét hallgatva rájöttem, hogy a versem szinte egy az egyben azt koppintja. Így már egyenesen borzalmasnak tartom. Mindenesetre felrakom, mert mostanában nemigen tudok érdekesebbel szolgálni. (saját képet raktam hozzá utólag) Szóval:

Holnemvolt balladája

Volt egyszer egy Holnemvolt.

Nem volt élő, s nem volt holt.

Nem is tudta igazán,

míly lény ő egyáltalán.

Lebegett a semmiben.

 Volt, de valahogy mégsem.

Öntudata hiányzott,

nem látta a világot.

Egyszer aztán felébredt,

ura lett a lelkének.

Holtködből testet horgolt:

így lett belőle Holvolt.

Azóta közöttünk jár,

nem késik, és nem is vár.

Egyre mesél hogyan volt

Holvolt egykor Holnemvolt.

Késelődés 2.2 - A múzsa válaszol 0.

Bár jól tudom, hogy nem olvassa senki a blogot és nagyjából egy hónapja frissítettem utoljára, de most mégis bejegyzek, mert bejegyezni jó. :D Ezt a kis (és igazából nem is olyan kicsi, talán az oldal egyik leghosszabb verse ez) valamit kirándulás közben írtam. Már régóta tervezgettem, hogy egyszer kiülök valahová és megírom a már régóta bennem motoszkáló novellát a Quimby Legyen vörös című számából, amely a benne szereplő lány szemszögéből mesélte volna el a történetet. Hát, vers lett belőle menetelés közben, a Késelődés 2.2 címet pedig azért kapta, mert mikor felraktam Facebookra, realizáltam, hogy az egyetlen versem, ami még fönt van, az szintén egy késes-öngyilkosos, az Utolsó fájdalom c. hősies próbálkozásom a versírásra. A második kettest pedig azért kapta, mert nem született volna meg a Legyen vörös nélkül.

Öt óra pár perckor,

a konyha padlóján

ébredtem.

Észleltem,
valami vörösben

heverek, talán a

véremben.

Pezsgőszag mindenütt.

Lázba hoz, fejbeüt.

Kívánom,

utálom.

Foltok a ruhámon.

Szédülve felállok,

az ablakhoz sétálok.

Kint alszik Budapest,

szemközt a közért csak,

hol egy kis fényt látok.

Melletem résnyire

egy ajtó nyitva áll,

csak rám vár.

Hangtalan benézek,

elvérzek.

Őt látom, nem érzek

túl sokat,

mikor utolsó, halk

búcsúm intem neki,

s egy szilánk húson csap.

Megérez, felébred.

Eldőlök, hadd higgye,

meghaltam csak érte.

Észrevesz, elveszek,

karbavesz, nem megyek

te Halál még veled!

Sötét lesz, álmodok,

táncolok,

kézen fog.

Könyörgöm, hozzatok

egy kis vért,

nincs elég.

Érzem, hogy meghalok.

Zár kattan, eltűnik,

itthagy a díványon.

Kívánom,

hadd éljek még kicsit!

Megbánom.

Mit tettem? Segítség!

Átjár a fájdalom,

kést ad a kezembe,

sebet ejt vállamon,

táncoltat a Halál.

Mint madár,

repülni volna jó,

de nyílik az ajtó.

Ő az, elmosódott

folt csupán. Mit hozott?

Talán vért. Mindegy is,

adjatok egy kortyot!

Vörös pezsgő, nem vér.

Mondd miér'

nyúl értem, folytogat?

Egy perc és elragad,

megemészt.

És a kést

lendítem. Megölel,

látom félt.

De nincsen visszaút,

testemből pillangót

eresztek szabadon.

Hadd menjen!

Most végre repülhet

a lelkem.

Egyébként most találtam meg egy novellámat, még a húsvéti szünetben íródott, abban is E/1-ben írom le, hogy leszek öngyilkos. Szintén késsel. (Majd talán felrakom azt is). Pedig ha ilyesmire kerülne sor, bizisten maximum begyógyszerezni lennék képes magamat. Még attól a gondolattól is a hideg futkos a hátamon, hogy az ujjamat megvágjam.

Saját kép utólag mellékelve. Amúgy külön a vershez rajzolóott.

Még élek...

...bár mostanában kevéssé adtam jelét. Úgyhogy megintcsak egy régi versemmel vagyok kénytelen előrukkolni. A barátnőm mondta nekem egyszer, gogy írjak egy olyat, mint a Quimby Unom c. száma. Sokáig nem nagyon tudtam mit kezdeni az ötlettel, aztán egy szép napon olyan éjféltájt (ehh, már megint egy kimondottan emberi időpontban :/) a fürdőszobai tükör előtt jött az ihlet. Öt perc múlva már meg is voltam vele.

Néha

Néha egyedül jó, máskor veletek,

Néha maradok, néha elmegyek

Néha szokatlan, néha megszokott.

néha befogadott, néha eldobott.

Néha vétkes vagyok, néha ártatlan,

néha bíráskodó, néha pártatlan.

Néha rendes vagyok, néha rendetlen,

néha becsületes, néha becstelen.

Néha szűzies, olykor prűd lelkű,

néha meg szajha, kéjes utcanő.

Tegnap még fehér, holnap fekete,

Tegnap királynő, holnap remete.

Ma kétszínű vagyok,

Holnap belehalok.

Néha madár vagyok, szárnyaló,

néha megkötözött lázadó.

Néha a gyilkos, néha az áldozat,

néha a menny vár, néha a kárhozat.

Néha őszinte, néha sunnyogó,

Néha üvöltő vagyok, néha suttogó.

Néha bonyolult vagyok, néha egyszerű,

Néha érzelmes, néha pedig kőszívű.

Néha zseni vagyok, néha agyhalott,

néha felkarolt, és néha elhagyott.

Tegnap még fehér, holnap fekete,

Tegnap királynő, holnap remete.

Ma kétszínű vagyok,

Holnap belehalok.

Néha alkotok, néha rombolok,

néha megnyugszom, majd újra tombolok.

Néha préda vagyok, néha meg a hajtó,

néha kőfal vagyok, néha tárt ajtó.

Néha igaz szerelem, néha elmúlás vagyok,

néha elveszek, majd két kézzel adok.

Néha hallgatok, néha fecsegek,

néha altatok, néha felkeltek.

Néha éretlen, majd szinte már romlott,

régen vár voltam, mi azóta leomlott.

Picture from:tavolkeletikert.sokoldal.hu