A szerda reggeli múzsa

A szerda egy versírási szempontból különleges nap. Főleg a reggel része. Mire beérek fél nyolckor a tesiterembe, már szabályosan elsírom magamat, annyira szétsajnálom a saját helyzetemet. Depresszióba lök, hogy még 2 nap péntekig. Két kegyetlenül nehéz nap, ráadásul a tegnapin matekdogát is írtunk. És ez az elhagyatotságérzés hoz ki belőlem majd' minden második szerda regel egy verset. Most például ezt. Mert abban a percben, amikor felépredtem, jött egy flashem, hogy nekem márpedig reflektálnom kell József Attlia Tiszta szívvel c. versére. A trolin írtam meg.

Tiszta szívvel?

Nincsen lelkem, se szivem,

se reményem, se hitem,

se tüzem, se lángjaim,

se vermem, se láncaim.

Harmadnapja nem láttam.

Se chatense munkában.

Két szemében hatalom.

Veszem, bár nem akarom.

De ha nem kell senkinek,

m'ért oly nehéz venni meg.

Rablánc az, mit rákötök.

E szerelem már örök.

Kinevet és megaláz.

Engem köt fel ez a lánc.

De ő marad istenem:

gyönyörűség szívemben.

A vers, amivel már régóta tartoztam magamnak

Szerintem több hónapja már annak, hogy először eszembe jutott a két nővér: Szomor és Gyönyör. Igazából ennyi, tovább nem jutottam a történetükkel. Aztán már nővérek sem maradtak, csak a szavak motoszkáltak ott napról napra a fejemben. Szomor és gyönyör, szomor és gyönör. Aztán egy cirka fél órája belenéztem a tükörbe és elkezdett menni a fejemben:

Szomor és Gyönyör

Szárnyaim tárom: Szomor és Gyönyör.

Egyik átölel, másik szétgyötör.

Egyik, mi megvéd, sötét és kedves.

Puha takaró, vakon védelmez.

Másik a villám e sötétségben.

Csak arra jó, hogy szemedbe égjen.

Egyik a borult fülledés este.

Csorbult csillagfény hűtlen ég benne.

A másik zápor, hirtelen, könnyen

jön-megy, végződve elcsöppent könnyben.

Egyik az örök kérdés, mi benned

ha, kelsz, ha alszol, némán pihen meg.

Másik lesz rá az egyszavas válasz.

Legbelül tudod, hogy a halál az.

Egyik a szomor, másik a gyönyör.

Két szárny, mi együtt ölel és gyötör.

Csak egy szokásos

Egy olyan verstől, amit ióodalmon írok, miközben már arra sem veszem a fáradtságot, hogy dugdosni próbáljam LittleBlackBookot, nem is várhatok többet. Ugyanazok a gondolatok, képek, témák, mint eddig. Semmi, de semmi új. És asszem addig van jól, amíg ez így marad.

Möbius

Már megint mi lángol

szívemben, szememben, kérdezem.

Kóctenger fejem a térdeden

és mégis hiányzol.

Már megint mit teszek

magammal, magunkkal, kérdezem.

Lényedben furcsa kis félelem.

Most te vagy kisgyerek.

Már megint miért nem

lépsz, ha én már léptem, kérdezem.

Csk szemed kék lángja ég nekem,

hitéből kitérten.

Már megint hol vagyok,

ölédben alszom-e, kérdezem.

S nem tudod te sem, hogy éberen.

Karodba olvadok.

Már megint mi lesz itt,

félelem és bukás, kérdezem.

Möbius átka e végtelen.

Válasszal ki segít?

Újabb remek dalszöveg

Talán már írtam arról, hogy mennyivel könnyebben viselem a sekélyes, klisés szövegeket, verseket angolul, mert legalább azért tudok örülni a fejemnek, hogy megértettem. Nem váletlen, hogy azt, ami célzottan balszövegnek kézül, angolul írom. Az Örs vezér téren ácsorgó 28es trolin ültem és bambán bámultam a mellettünk ácsorgó, forgalomból kivont 144es buszt és akkor eszembe jutot minden, amit Suzynak mondanék.

Dear Suzy!

Dear Suzy, my sweetheart!

I'm broken, but it's right.

You tried my life without

my squeezing pain, my freezing gain

all in all, you fell in love again.

refr.:

When the sun was shining

he was drying my wing

he was like his smoky lieing.

Polly known, said: "its not right thing."

You, that speechless girl

Trought that you never

woludbe loved by that

impossible chap.

But the queen of heart

when he shot his card

had almost bruched you.

Than that old and new

shining pressure came

He loved Polly again.

refr.

Then an other summer

brought a sloppy cover.

A world, a fail

Like voice of whale

Another eyes, an other guide

The pain wich i also tried

Trought that you were loved

Trought he stuck your heart.

refr.x2

Dear Suzy, he described

me too, like a sweetheart.

It was a short summer story.

Than you came and he destroyed me.

For both of us it's a paingame.

All in all, you are loved again.

Nevernote

Az Evernote app-et talán senkinek nem kell prezentálnom. Úgy tudom, mostanában mindenki azt használja. Én pl a berseimet írom bele. Innen jött az ötlet. Leírok olyasmit, amit amúgy megmondanék kerekperec valakinek, amit amúfy minden versem kiabál, de mégsem mondom meg soha senkinek és majd a Sohajegyzet címet adom neki az Evernote nevet kitekerve. Tegnap éjszaka ennyire voltam képes.

Sohajegyzet

Szeretlek, mint a

galambok a búzát.

Ölelnélek, mint

hitet a hazugság.

Nehéz vagy, mint a

legelső nagy ugrás.

Rozsdátlan késként

szívembe vadul vágsz.

Le és fel veszlek,

mint egy túl nagy ruhát.

Mert néha úgy rúgsz,

mint a kivert kutyát.

S én mégis óvlak,

leszek az anyukád,

te néma gyermek.

Álmos vagy? Aludj hát!

Hát, jobbat nem találtam.

Kés, ruha, lány, stb...

Amúgy a Quimby Legyen vörös c.

számának már többször felhasznált illusztrációja.

Kidobva

Korán lefeküdtem, mert egyedül akartam lenni. A nagyszüleimnél vagyok, ahol amúgy mindig iszonyú érdekeseket beszélgetek. Versekről, vallásról, önismeretről. És szeretek itt lenni, meg minden, csak rosszul esik, hgy ki vagyok dobva otthonról, hogy nem mehettem koncertre és hogy hiányzik...Pedig tegnap is láttam és tegnap is szerettem és ő is szeretett tegnap. Még mindig. Csak mi nem tudunk mást, csak elcseszni és újra, meg újra járni ezt az öt hülye lépcsőt.

Öt lépcső

Kísértesz. Kitérhetsz

utamból tucatszor.

Kit értesz, s ki érthet

egyszer meg? Nevetek.

S nevedet szeretet

adja az ajkamra.

De leszek beteged:

öntépő, sötét nő.

S sötétből ölt lét dől:

rámszáradt lázvágyak.

Önlépő öt lépcső,

s ez a vágy bezabált.

Esett az eső

Napok óta úgy érzem, mintha átaludtam volna egy évet és 2013 április lenne. És nem változott volna senki, nem íródott volna meg az a levél, nem tört volna össze semmi. Fényes bizonyítéka ez a kijelentésnek, hogy semmi sem végleges. Csak május 17. Megint arról írtam, miközben kedden a Bájolót üvöltöttem a szerencsétlen járókelők arcába. Boldog vagyok, szeretek, remélek.
A rajzot angolon és irodalmon csináltam. Kicsit elcseszeődött a tabos fotószerkesztők miatt :/

Májusi eső

Megered

a zúgó zápor.

Nevetek.

Szívemben százszor

szebben hull

májusi eső.

Bennem dúl,

még úgyis eljő.

Eljő majd,

s bár egy év eltelt,

előhajt

száz belémtermett

régi rossz

és káros vágyat,

s rám gyilkos

ks álom bár majd.

Eső lesz,

mint akkor esett,

s elővesz,

az, miről letett

már a szív

százezeregyszer,

s táncba hív,

hogy benne vessz el.

Mostvárom

a vihart nézve

hogy álmom,

bár visszatért, de

igazzá

váljon végre, s ne

siratná

az ég szeme se.

Találtam

Ma irodalmon egy verset másoltam be LittleBlackBookba, amikor ezt találtam. Vagy 3 hete írtam, sőt, még rajzoltam is hozzá. Vicces, hogy azóta mennyi minden változott...

Semmi-vers

Semmi ágán semmi lánca.

Másik vége bőrbe nőve,

megváltó vég nő belőle.

Ez a románc elhibázva.

Szívemben a semmi lángja,

józan eszem tőle főve,

akaratom főbe lőve.

Ez a románc elhibázva.

Ma

Infóórán írtam. A mai napom. Semmi több.

Fekete ujjak

Fekete az ujjak vége,

régi tavasz újra élve,

felkel a lány, s dúl a vére,

gőzlő krátert fúr a jégbe.

Mi lángolt rég, újra ég, de

nem fúj füstös bút az égre.

Visszanéz egy furcsa évre,

minthogyha nem múlna mégse

sokszáz nap és útra kélve

reggel belé szúrna félsze,

s ez érzésben úszna mélyre,

mégis tűzben gyúlva fényre.

Őrület

A boldogság addig könnyű, míg el nem jön az a kis esti depesszió, aminek magát a boldogságérzetet köszönheted. Hisz ha nem vagy nemboldog soha, akkor boldog sem lehetsz. Vagy valahogy így... Péntekig most mégis olyan könnyű még a depi is. És rövid, csupán négy soros, mégis kétszer kiáltom el benne azt a jól ismert nevet.

Őrület

Megőrültem. Istenített

Lángod Árnyékából Nekem

Mi Ittmaradt, Lidércalak.

Átkozódva Nézegetem.

Before-After

Sítábor. Para. Félsz. Fájsz. Azt hiszed, van valaki, aki meg fog érteni, meg fog hallgatni. Valaki, aki szeret. ÚGY szeret és kiöntheted neki a lelkedet. Hogy mennyire félsz és mennyire nem akarod ezt az egészet. Azt hiszed, hogy te is hiányoztál neki. És rád se hederít, hogy aztán a nyakadban maradjon minden.

Félsz és Fájsz

Sok a félsz, sok a fájsz.

Odaérsz, sorbaállsz

a félszért, a fájszért,

mindazért a rádmért

csapásért, csendesen,

száradjon lelkeden

mind a félsz, mind a fájsz.

Gőzéből inhalálsz.

Tán köhögsz is tőle,

s gondjaid kinőve

jobbra félsz, balra fájsz.

Keztyűd lesz, s abban jársz

halálig, akarva

szánjon meg a karma,

s ha mégis sorbaállsz,

odamész, ne félsz, s fájsz

legyen a jussod ma,

ám hogyha úgy volna

máris kint lehetnél,

hol félsz, fájsz el nem ér.

Félsz. Fájsz. Buszra szállsz. Elindulsz. És rájössz, hogy nincs mitől félned, mert igenis van még, aki szeret. Két hónap és két illuminált este után megint ölelget, csesztet, simogat, babusgat. A síelő félisten. Ha becsukod a szemed, őt látod magad előtt. Szép. Egyszerűen szép és szeretnivaló. Mint régen. És minden majdnem úgy történik...

Hetedhét hócsata

Ügyetlen tekintet akad a a szemembe.

Pontosan tudom, ha akarana, szeretne.

Ügyetlen kapom el és gyúrom mosolyba.

Ezredszer is vallok szerelmet motyogva.

Ügyetlen mozdulat simítja vállamat.

Lehetek légypapír, s rovar, mi ráragdat.

Ügyetlen kezekkel kapkodok utána,

s feledem a lányt, ki, azt hitte, utálta.

Ügyetlen sutaság simitja le róla

a jeget, s tunkolja majd újra a hóba.

Ügyetlen két karja körém kapaszkodik.

Egy újabb hócsata. Szám szerint hatodik.

Ügyetlen kap fel és pörget szédülésig.

Ép eszem morzsái magamat hülyézik.

Ügyetlen zuhanunk a hóba hetedszer.

Ziláltan, pirulva, lihegve nevet fel.

Ügyetlen markolok aranyszín hajába.

Szeme most nem rám néz, azt hiszem, magába.

Ügyetlen fordult rám. Emlékszem, pont így volt.

S elcsattant végre az az ügyetlen kis csók.