Ármin manó!

Születgetik a drága. Remek elfoglaltság buszon, szünetben, órán a pad alatt. Istenem, bárcsak ki tudnám adni egyszer. Még akkor is, ha ezen a színvonalon folytatja. Elég egyszerű gyerekversnek. Igazából valami János Vitéz jellegűt szeretnék. Azt amúgy sem tartottam soha nagy számnak. Félreértés ne essék, hihetetlenül nagyra tartom Petőfit és a munkásságát is, de a János Vitéz nekem mindig olyan...gügye volt, annak ellenére, hogy valóban zsenialitás van mögötte és elképesztő, hogy pár nap alatt íródott.
Ó, és mégvalami! Itt Holnemvolt Manóországot jelenti. Persze az én Holnemvoltomról kapta a nevét a történet szerint is, de ez csak később fog kiderülni.

Expozíció

Réges-régen, messze innen, 

benn az álmok erdejében,

pont ott, ahol a Valóság,

s Holnemvolt határát húzták,

volt egy odú, kisebb barlang,

Álomszuszék ebben laktak.

Házuk alatt nincs kacsaláb,

de boldogan élt a család.

Álomszuszné, szép Mamanó

bájos volt és jóakaró.

A manók egy királynője

volt, és gyermekálmok őre.

Álomszusz, Mamanó férje

méltó volt a Manó névre.

S mint az álmok őrkirálya,

a Borzongást ő vigyázta,

ártatlanra ne találjon

a holnemvolti határon.

Népes manónemzedékben

mindaz, ki Álomszusz néven

csak született e világra,

lett Holnemvolt egy királya.

Többszáz éve öröklődött

a cím: egy a kilenc között.

Mert Holnemvolt kilenc tája,

mindegyiknek más királya.

Álomszuszék örök földje - 

Manó is így örökölte

kedves lények birodalma:

csupa álommanó lakta.

Semmi sem változik...

...még a verseim se. Mind ugyanaz. De legalább megint meg lettem termékenyítve. Hála az égnek! Valószínűleg Ármin manó tehet róla. Kiadtam magamnak ugyanis a feladatot: Tessék szíves céllal írni, ne csak úgy bele a vakvilágba (természetesen mindent csinálok, csak ezt nem, mert kötelességszaga van). Így született meg kósza gondolatként Ármin (a barátnőm azt mondta, hogy az Ármin az olyan manónév. Nekem igazából nem tetszik annyira), az álmatlan álommanó, akiről még fogalmam sincs, hogy mit tudnék írni, de legszívesebben egy szép versesmesés gyerekkönyvsorozatként látnám őt szívesen. Rá kéne vennem Zsófit, hogy illusztrálja. Neki való lenne, imádja a manókat. A történetekről még ugyan lövésem sincsen, de biztos, hogy helyet kapna bennük Holnemvolt, mint Ármin szekrényszelleme és Rebeka, akiről még sosem írtam, de gyakori rajzmotívumom (ehem, "rajz"). Ő a cilinderből előbújó fehér nyuszi. Na, de ehhez a vershez annyi köze van Ármin manónak, hogy mikor kinyitottam a füzetkémet, és neki akartam ülni, hogy belekezdjek az írásba, megláttam három gazdátlan sort. Ennek a versnek a kezdősorait. Gyorsan be is fejeztem (naná, felező nyolcas számrendszerben számol az agyam), sőt, még rajzoltam is hozzá. Nem valami nagy rajz, meg a kígyó is túl aranyosra sikerült sajnos, de azért megteszi. Legalább megtanultam koponyát rajzolni. Még mindig nagyobb az értéke, mint a versnek, ami totál semmitmondó, ráadásul rém erőltetett.

Mindörökre

Instant halállal keverve

életed adtad kezembe.

Őrzöm tartom, amíg vége.

Vérrel fest búcsút az égre,

az éteri birkanyájra,

s rálegyint a kínhalálra,

mutatva, hogy mindörökre

agónia vár a földre,

miközben a Nap hév teste

öngyilkos lesz. Minden este

horizonthalál a sorsa.

Te is meghalsz újra, s újra.

Egy érzés paródiája (Most múlik pontosan)

Régiek. Nagyon régiek. Abból az időből származnak, amikor nem volt mit kezdenem magammal hétvégenként, úgyhogy fogtam a Quimby-féle Mostmúlikot (nem linkelem, úgyis mindenki ismeri) és nekiálltam módszeresen kitekerni. Meg mostanában úgyis pontosan múlik és a Múzsa-sorozat meg kezd lecsengeni). De már nem is bánom. Egyébként három teljesen különböző termést szeretnék felrakni, az első egy Most múlik pontosan paródia, mely minden követelménynek igyekszik megfelelni. Fel lehet énekelni, kijön ritmusra, szótagszámra, stb, stb. Életem talán egyik legjobban eső költeménye. Mármint ami a visszaolvasását illeti. Komolyan, repes a szívem, akárhányszor olvasom. Jó lenne megzenésíteni. Ezt kevés versemre mondom, de ezt tényleg nagyon szívesen meghallgatnám. Ja és még valami róla: a dologban az a legironikusabb, hogy a Quimby próbahelyétől cirka ötven méterre íródott. Pedig ott általában rajzolni szoktam, az érdekes módon sokkal jobban megy arrafelé.

Most nyúlik pontosan

Állok a színpadon,
nevetek, ha ez kell.
Kilóra adom az érzést is,
viszi a sok ember.
Tököm is tele van,
de összeszedem magam.
Mióta fiam van,
talán még több a fan.

Vágok pár jó pofát,
ordítok néhányat.
De jó, hogy senkit sem érdekel,
fogaim hogy állnak.
A program ugyanaz:
ma este is kishalál.
Mindegy, a közönség
úgyis beinhalál.

Mit bámulsz komám, ez nem a Mostmúlik,
a Quimby nem csak egy számot jelent.
Az első sor tele, a bögyös gruppik
bugyija rég átnedvesedett.

Semmibe bámulok,
minek a kontaktus?
Ez csak egy koncert, a picsába,
nem kell, hogy túlragozd.
Van 1-2 fesztivál,
ahol a Lovasi-
val majd meg beszéljük,
mindkettőnk jó pasi.

Én letagadhatnám negyvenpár évem,
mer' a gitár megfiatalít.
S az elvotságban álmodozó képem
és a szám is elbűvöl
sok hipsztert és mégtöbb rocknagyit.

Ez kevésbé érdekes, de az az IGAZI szórakozás. Amikor fogom az összes szót, kivéve a sorvégieket, csoportosítom szótagszám szerint és kedvemre garázdálkodok kicserélgetésükkel. Minél több értelme lesz a keletkező szövegnek, annál sikeresebbnek számít az akció. Amúgy azért ezt rakom fel több testvére közül, mert ezt találtam meg nagy hirtelenjében. Illetve nem. Momentán ezt sem találom, úgyhogy ez várat magára egy kicsit, azt hiszem. Bah, miért vagyok ilyen szétszórt?

Mindegy, jöjjön az, amit eredetileg harmadikként szántam bejegyezni. Ezt természetesen nem én írtam, ez a Beatles-féle Yesterday (némi változtatások eszközölése után), ami a világon a legtöbbször feldolgozott szám. Akárcsak a Mostmúlik kishazánkban. A párhuzamra a barátnőm lett figyelmes, én meg magyarórán dalszöveget és ceruzát ragadtam és a pad alatt tagoltam fel úgy a szöveget, hogy rá lehessen énekelni mostmúlikdallamra. A vége sajna nem jön ki, de amúgy ilyen lett:

Yesterday exactly, 

all my troubles seemed so 

far away. Now it looks as though they're 

here to stay.

Suddenly, I'm not half 

the man I used to be,

A shadow over me,

yesterday came suddenly.

Why she had to go I 

don't know she wouldn't say.

I said something wrong, now 

I long for yesterday.

Yesterday, love was such

an easy game to play. Now I

need a place to hide away.

I belive in yesterday.

A kép régi bejegyzésből való. Az első saját a blogban. Direkt ahhoz a bejegyzéshez rajzoltam, emlékszem. De most kell a madár meg a szögesdrót miatt. Idevág.

Mert elhagytam a fülhallgatómat

Tényleg másfél év volt. Másfél hét szenvedési idővel, másfél napos készülődésekkel, a másfél óra örömért, ami igazából másfél perces extázissá sűríthető. Valóban ennyi volt, semmivel sem több. Erre csak most, a vers írása után 2 nappal jöttem rá. És még csak azt sem mondhatom, hogy valami nagyon mély dolog ihlette volna. Mindössze egy telefonos játék...
A képet meg egy sajátból vágtam. Az előző bejegyzéshez szétvágott kép fel nem használt fele ez.

Elvetéltek

Hosszú másfél percek!

Már nem érdekeltek.

Hiányzik az élet,

mit lassan elvesztek.

Hosszú másfél órák!

A Misztrálba szórták

régvoltom hamvait.

Jótettért ki jót várt...

Hosszú másfél napok!

Magamra hagytatok.

Nélkületek viszont

másokra maradok.

Hosszú másfél hetek!

Másnak is élhetek,

mint kétes szavatok.

Ólomszárny, ég veled!

Hosszú másfél évek!

Láncotokért élek.

De úgy, mint a többi,

ti is elvetéltek.

Nem bírok máshoz szólni

Nincs senki, aki elég távoli lenne és mégis elég közel érezném magamhoz. Senki, akihez szívesen szólnék, akinek a figyelmére vágynék. Akihez szólni tudnék, mert valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy lenne más aki megértene. Vagy ha mégis, ő túl közel van. Olyasvalaki kell, akiről biztosan tudom, hogy sosem fogja elolvasni egyik versemet sem. Bocsássatok meg, csak egyetlenegy ember maradt, aki alkalmas a célra. De érzések nélkül nem lehet verset írni. Látjátok? Rajzolni sem, csak újrahasznosítani. Mindent újrahasznosítani. Az érzéseket is.

Itt hagytad 

Aludj úgy, ahogy én soha

Álmod legyen kannibál

Csontig marjon kínzó foga!

Énli gyilok, halni fáj.

Égjen a tűz, az mosson le!

Hunyorgó hőség hirdet

új ébredést. És hogy jobb-e

ez a sebző ítélet,

nem tudja, csak Pygmalyon

és a megalázottak:

Törött rózsák, szirmaikon

vörös cseppek táncolnak.

Tövisük önmaguk szúrja.

Párnatépő önkínzás.

Meg-meghalnak újra, s újra:

Szárnyalás, mi földig ránt.

M.S.E. - A múzsa válaszol VI.

Nahát, már a hatodik? Ráadásul úgy, hogy van belőle 0. és bónuszkiadás is. Azt hittem, hogy semmi nem lesz belőle. Igaz, abban is biztos voltam, hogy egyik kedvenc (és egyébként legtöbbet emlegetett) hősnőmről képtelen leszek bármit is alkotni. Természetesen a Kispál és a Borz Emeséjéről van szó. Az egész tegnapi napok az ő jegyében telt. Azon felül, hogy all day long ezt a kultikus dalt dúdoltam és megírtam ezt a semminél ugyan csak egy fokkal több rettenetet, amit már a feltöltés pillanatában szégyenlek, legalább ötször köszönt szembe velem valamilyen formában.
Hatsoros versszakok, és némi vérfrissítésként bokorrím. Csak azért, hogy ne a szokásos kettőhatványozós képlete legyen: páros rím, négy sor, felezőnyolcas. Bár lehet, hogy úgy jobb lenne.

Szemében csak tűz pattoghat,

s vihar halál hangján sóhajt.

Történelmünkből ez oldalt

kitépik és írnak jobbat.

Múlttól fosztó, léha tolvajt

elkapni vér, nem csak szó hajt.

Szemüveget a világra!

Talán akkor tisztán látna.

Süket füle járatába

robbanna végre e lárma,

s tudná már, hogy én, az árva

mit élek buszomra várva.

De elhajtnak milliószor.

Beszélhet induló buszról,

akkor is hiába unszol.

S elmém lassan belepusztul,

orvos patikába tuszkol:

Bolond szél fúj bolond lukból.

Picture from: comeusfilhos.com
Egyébként én mindig ilyennek 

képzeltem Emese buszát :)

Egy rég elfeledett ismerős

Régen találkoztam kétszínű, szarkavaró emberekkel. Túl régen. Félek, hogy ez nem tesz jót nekem, hiszen ismerem magam, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy bármennyire is szeretnék, nem tudok kilépni a világból, úgyhogy ismét utolérhetnek. Mindenhol ott vannak. De legalább jó alkalmi múzsaként szolgálnak, amíg nem találok magamnak új ,,hobbit". A napokban, egy Facebook bejegyzés kapcsán eszembe jutott egy régi ismerősöm, akihez hasonló eberekről szól a vers és akihez - hála az égnek - már semmi közöm. Pedig egy darabig olyan akartam lenni mint ő. Mert népszerű volt. Most már nem akarok az lenni. Szerintem nem tenne jót nekem.
Asszem a képet használtam már. Klotild és én, köztünk a tükör. Igen, néha tényleg szívesebben látnám őt a tükörben, mint magamat.

Malteregó

A tükörben magam látom?

Egyszerre vörös és kék?

Én lennék a saját átkom,

egy üres, könnyű, ribanc, mégis szép?

Tényleg csupán ennyi vagyok?

A doromboló Semmi?

Fényes vázon húscafatok,

egy buborék, mi tömör akar lenni?

Én is csak egy kavics lennék?

A tó felé legörgő?

A habokba sosem esnék,

volnék rohadt hullámredőző?

Anyagyilkos vagyok, tényleg?

Dögök szívükbe zárnak?

Én volnék a testi lényeg,

,,ezek" meg mind az enyémre várnak?

Szerepet kaptam, csak játszom?

Csak a tükörben élek?

Ki belenéz, annak látszom,

törtetek, s egyre többet remélek?

Csak három napig tartanék?

Párperces csoda vagyok?

Nyelvemen számítás a fék,

színtelen fényem hosszan nem ragyog?

Valóban nem lehetek több?

Csak ócska hazudozó?

Ki egyszerre ölel, s ellök,

csendes, de övé az utolsó szó?

Négy sor - Ismét a múzsa próbál megszólalni, csak hamarabb meghal

Több mostanában nem telik tőlem. Próbálkoztam, de hiába. Nulla. Múzsa nélkül nem lehet írni. Lehet, hogy meg fog halni a blog. Ihletforrás nélkül nem üzemelek. Ennek a négy rohadt sornak is van. A Vad Fruttik Diszkós című számának egyik szereplője használ engem szócső gyanánt.

Intenzív

Pióca vagyok, szívják a vérem.

Infúzió csöve lóg a karomból.

Bármit mondanak, tudom, itt végzem.

Ha én vagyok a Sors, ki a karambol?

Picture from: molvray.com