Magyarházi

A következő versek némi magyarázatra szorulnak. Nem akarom hosszan húzni, a lényeg az, hogy tegnapelőtt gyakorlótanár jött be magyarórát tartani nekünk és Berda József A húsleves dicsérete című versével foglalkoztunk, házi feladatnak pedig azt kaptuk, hogy mi is írjunk hasonló hangvételű ódát a kedvenc ételünkről. Először csak három barátnőmnek ígértem meg, hogy segítek (ebből persze az lett, hogy angolórán, illetve amíg ők az udvaron beszélgettek, csendben ültem mellettük és hagytam, hogy jöjjenek a rímek. Szerencsére ekkor még jöttek):


A sztrapacskáról

Míly étel a sztrapacska..!
Egyetlenegy falatja,
mint a Mennyország egy darabja:
magát szinte falatja.
Ez az íz, oh, Istenem!
Már réges régen ismerem,
s mégis mindig a legjobb.
A világon még sosem volt
ehhez hasonló dolog.
Elég, ha rágondolok,
a szív dobog, gyomrom korog.

A cseresznyéről

Szívemnek a tél oly rémes,
hisz nem nő akkor ez az ékes,
bársonyvörös, sötétbordó
édesen savanyú bogyó.
Nincs több ilyen világcsoda,
nem is kell ma már vacsora,
hisz nincs dolog, mi ezzel ér fel:
jóllakni csak cseresznyével.

A krumplikrémlevesről

Laktató és ízletes,
vajszín krumplikrémleves.
Arcomon egy röpke, boldog
mosollyal, ha sajtot szórok
lustán gőzlő tetejére,
mégcsodásabb lesz az íze.
Ha üres hassal térnél haza,
szívedig száll az illata.
Egy kanálnyi is megmelenget,
s felolvaszt testet-lelket.

Aztán még aznap befutott a következő kérés egy negyedik lánytól. Az övét aznap már nem volt erőm megírni, úgyhogy tegnap, irodalomórán készült a füzetmargóra. Ezt már igyekeztem nem abban az átkozott felező nyolcasban írni, amitől nem tudok elszakadni, mert már így is túl feltűnőnek éreztem a hasonló rímeket és hangvételt.

A tésztáról

Lehet kemény, de lehet túl pépes,
lehet sós is és lehet édes.
Lehet hosszú, villádra tekerve,
illatát szívod, ízéért epedve.
Eléd kiszedve gőzöl a tálba',
megdobban szíved a tésztát látva.
Nyúlik a sajt, ha megolvad rajta,
illatos szósz a gondot elhajtja.
Ó te napfényes, szép Olaszország,
köszönöm néked tésztám ezer szószát!
És hálám, Kína, téged övezzen,
hogy feltaláltad a tésztát nekem!

Az új lány azt osztályban észrevette, amikor odaadtam neki, úgyhogy úgy döntött, ő is "rendel" egy nyelvtanházit. Angolórai resort, közvetlenül a bagger szó és magyar megfelelője (nincs szótárfüzetem) fölött szerepel a füzetemben. Ezt egész egyszerűen lusta voltam variálgatni, amúgy sem kimondottan érintett volna meg, ha lebukik, úgyhogy neki is maradt a felező nyolcas-páros rím combo.

A vadasról

Oly ínycsiklandó hús a marha.
Barnamártás, ha van rajta,
e világon nincsen párja,
ha ez kerül asztalára,
összefut az ember nyála.

Lustán, lassan gőzölög, de
illatát őrzöm örökre
bezárva a szív mélyére.
Ó a vadas, Isten étke,
nem szeretni: ember vétke.


Suli után kimentünk a Hősök terére, s míg a többiek fotózkodtak (épp egy videót igyekszünk megszülni egy pályázatra), én lekuporodtam a Vezérek alá (máskor is nagyjából ezt csinálnám. Nagyon fáradt voltam és amúgy is antiszociális tendenciáim vannak) és megalkottam a saját házi feladatomat, ami szerintem mind közül az egyik legrosszabb lett (így jár akinek túl jó a szíve és megírja mások háziját):

Óda a Nutelláról

Áldja az Isten
Kolombuszt, hiszen,
ha ő nem volna,
versem nem szólna erről a kincsről,
mivel nem ér föl
a Földön semmi,
mert olyan jó enni.

Trópusi naptól
érlelte babból
készül ez étek,
mit utálni vétek.
Mogyorókrémes,
kakaós, édes,
világnak kincse,
haszonló nincs se
földön, se égen.

Ha kibontod, égjen
lázban a tested!
Vágyd, hogy ehessed
kenyérre kenve,
vagy csak úgy szedve
kanállal, s falva,
másnak nem hagyva!

Utána még megírtam gyorsan egy fiú osztálytársamét, aki órák után kért meg, hogy segítsek neki. Megküzdöttem a hetes ritmussal és a keresztrímmel, de sajnos ez sem készülhetett már felező nyolcasban és főleg nem páros rímmel.

A lazacról

Mondjon nekem bárki bármit,
ámítsanak akármivel,
nekem csak a lazac számít,
még akkor is, ha várni kell
talán egész karácsonyig,
hogy egy falatjához jussak.

Az ünnep nekem úgy lesz víg,
ha Szentestére hoznak
a nagy, ünnepi asztalra
e nagyszerű csemegéből,
minek íze és illata
más egyébbel nem ér föl.

Aztán ma reggel két teljesen kétségbeesett fiú jött oda hozzám a suliban, hogy nem boldogultak a házival és írjak nekik gyorsan valamit, mindegy, hogy mit (azt is alig bírtam kiszedni belőlük, hogy milyen ételről írjak, csak a vállukat vonogatták, hogy nekik mindegy). Ezeken már meglátszik, hogy elég sebtében készültek. Az egyik kémia, a másik angol alatt.

A pizzáról

Nem egy úri étel, a bölcsek azt mondják,
és nem nemesek ették, hanem csak a szolgák.
De elfelejtik akkor azt az apró tényt,
hogy sokak életébe a pizza hoz fényt.
Aranyra sült széle, vékony a tésztája.
Hogy beleharaphass, egész lényed várja.
Forró, nyúlós sajt, mit pirosra sütöttek,
s felséges illatok, mik fölötte gőzölnek.
Paradicsom, sonka, tehetsz rá akármit,
nincsen olyan feltét, mitől rosszá válik.

A bablevesről

Jó étel a bableves,
íze, színe kellemes.
Füstölt csülök, fejtett bab,
egy kanál se maradhat
belőle, mert pazarlás:
elpocsékolt, tört varázs.

Angolon meglátta a padtársam, hogy verset írok és eszébe jutott, hogy neki sincs még meg, úgyhogy megkért, hogy dobjak össze valamit a kóláról (a késői riasztásért mentségére legyen mondva, hogy kaptam tőle Túró Rudit). Ez jobban sikerült talán, mint az előző kettő, de csak mert ez a téma közelebb áll a szívemhez.

A kóláról

Habos, mikor felrázom.
Szomjasan, ha kívánom,
csak kibontok egy üveggel,
a kólán kívül más nem kell.
Ha elfáradok, erőt ad,
tetején a fehér hab
bizsergeti nyelvemet.
Nem szeretni nem lehet.
Diétás, vagy cseresznyés,
ki ilyet ihat, szerencsés.

A tizedik vers és az utolsó előtti óra után már azt hittem, letudtam egy kis időre a versírást, mikor a nyelvtan óra előtti szünetben letámadott az osztály legszétszórtabb fiúja, hogy gyorsan írjak neki valamit mert nincs semmi ötlete. Ez már tényleg borzalmas lett. Az olasz dolgozatom hátuljára készült, mert hirtelen nem találtam más papírt.

A rántottáról

Serpenyőben, ha olaj serceg,
nem várok mást, csak a percet,
mikor végre egy falatot
rántottámból kóstolhatok.
Oly egyszerű, mégis csodás
ez az étel. Csakis tojás,
amit sütök, mégis remek.
Boldog az, ki ilyet ehet.

És nem tudom, mennyire blogtéma, de megkaptam életem első költői honoráriumát: két darab bozdás Túró Rudit. Az egyiket a tésztás, a másikat a kólás lánytól. Tízből kettő. Egész jó arány, főleg, hogy én tényleg nem is kértem semmit cserébe. Tulajdonképpen élveztem is.

Picture from:cksinfo.com

Seggencsókolt a múzsa

Már épp ideje volt. Legalább egy hónapja nem sikerült összehoznom egy épkézláb verset. Aztán tegnap éjszaka (mikor máskor...) kibukott belőlem két sor, onnantól kezdve a többi már jött magától és tíz röpke perc alatt készen is állt a hét versszak. Talán első versem, amit sikerült egy kicsit (ha nem is szándékosan) sorok közé rejtett értelemmel megtöltenem. Kár, hogy csak én értem.

Fáj

Fáj a hangod, s fáj ha nincsen

remény rá, hogy megérintsen,

ringasson, vagy szíven szúrjon,

hogy az idő mégse múljon.

Fáj a hajad öszes tincse,

beletúrnék, hátha nincs se

baj többé se csalfa álom,

s csak te vagy a valóságom.

Fáj a szemed, mint kék tenger,

s belesuttogom, hogy "nyelj el,

ne nézzen rám senki többé,

hisz nem vagyok, csak az övé."

Fáj a szád, ahogy vonala

azt formálja: "mi volna ha..?"

Bólintanék, de csak állok.

Itt vagy, rád mégsem találok.

Fáj a szíved, ahogy lassan

üktet benne az a dallam,

amit tán nem nekem szántak

fenn az égben fehér árnyak.

Fáj az illat, amit érzek,

szívemen át könnyet vérzek.

Siratom a bárcsakokat,

mit mások oly sokat mondtak.

Fáj a lényed, pedig minden

jól alakult, olyan szépen

megvan mindaz, mire vágytam,

de tudom, rossz buszra szálltam.

Még élek...

...bár mostanában kevéssé adtam jelét. Úgyhogy megintcsak egy régi versemmel vagyok kénytelen előrukkolni. A barátnőm mondta nekem egyszer, gogy írjak egy olyat, mint a Quimby Unom c. száma. Sokáig nem nagyon tudtam mit kezdeni az ötlettel, aztán egy szép napon olyan éjféltájt (ehh, már megint egy kimondottan emberi időpontban :/) a fürdőszobai tükör előtt jött az ihlet. Öt perc múlva már meg is voltam vele.

Néha

Néha egyedül jó, máskor veletek,

Néha maradok, néha elmegyek

Néha szokatlan, néha megszokott.

néha befogadott, néha eldobott.

Néha vétkes vagyok, néha ártatlan,

néha bíráskodó, néha pártatlan.

Néha rendes vagyok, néha rendetlen,

néha becsületes, néha becstelen.

Néha szűzies, olykor prűd lelkű,

néha meg szajha, kéjes utcanő.

Tegnap még fehér, holnap fekete,

Tegnap királynő, holnap remete.

Ma kétszínű vagyok,

Holnap belehalok.

Néha madár vagyok, szárnyaló,

néha megkötözött lázadó.

Néha a gyilkos, néha az áldozat,

néha a menny vár, néha a kárhozat.

Néha őszinte, néha sunnyogó,

Néha üvöltő vagyok, néha suttogó.

Néha bonyolult vagyok, néha egyszerű,

Néha érzelmes, néha pedig kőszívű.

Néha zseni vagyok, néha agyhalott,

néha felkarolt, és néha elhagyott.

Tegnap még fehér, holnap fekete,

Tegnap királynő, holnap remete.

Ma kétszínű vagyok,

Holnap belehalok.

Néha alkotok, néha rombolok,

néha megnyugszom, majd újra tombolok.

Néha préda vagyok, néha meg a hajtó,

néha kőfal vagyok, néha tárt ajtó.

Néha igaz szerelem, néha elmúlás vagyok,

néha elveszek, majd két kézzel adok.

Néha hallgatok, néha fecsegek,

néha altatok, néha felkeltek.

Néha éretlen, majd szinte már romlott,

régen vár voltam, mi azóta leomlott.

Picture from:tavolkeletikert.sokoldal.hu

Rég bejegyeztem...

Szintén régi versem, csak gondoltam töltök valamit addig is, míg nem csókol homlokon a múzsa. Ezt egyik éjszaka írtam, alvás helyett (igen, már megint, pfff...), és most megint aktuális egy kicsit, mert félek nagyon, hogy megint véget fog érni egy rajongós korszakom.

Fanatizmus

Ha kérded, én nem attól félek,

hogy a jó dolgok majd véget érnek,

hanem hogy lassan rájuk unok,

nekik örülni nem tudok.

Hogy mi lesz, ha a szív szarik rá,

hogy mit belezártak elhajítá.

És nem hiányzik régi álmod

és nem hoz lázba a bálványod.

De én addig élek, amíg lehet,

addig dicsőítem neved,

míg nem koptatom matt szürkére,

és az idő el nem érte,

mire ez életben csak ő képes,

hogy keserű lesz, ami édes.

És kiköpöm, de ha úgy hozza,

a Sors a kátyút befoltozza.

Új álom feledtet régit,

mert ami lejárt, azt lenézik.

Én meg röhögök magamon,

hogy mit is szerethettem azon,

és hogy mi volt a nagy bálványban,

amitől őt jónak láttam.

Mennyivel jobb, ami most van,

jobban illik hozzám korban.

És a következőnek is vége,

kiköltözik az is, végre

van hely megint a szívedben,

a lakbért oda kifizettem

és láss csodát, mit hoztam vissza:

A rég eldobott, szép mánia!

Mit a nagy sötétbe zártál egyszer,

nem marja ki semmi vegyszer.

Picture from:squidoo.com