Utálom az ölelkező rímet

de a sima kereszt-,bokor-,páros(na azt már tényleg nagyon)rímet meg már rettenetesen unom. Még régen, valamikor novenmer végén magamra parancsoltam, hogy ujjgyakorlat gyanánt írjak ölelkező rímes verset. Kínkeservesen megszültem másfél világmegváltó versszakot, aztán hagytam a francba. Ám ma, amikor hosszú idő után megint kinyitottam a verses füzetemet, hogy egy újabb izét írjak Holnemvoltról, megtaláltam. El is felerdkeztem róla, hogy valaha ilyen marhaságnak álltam neki. Saját bolondságomon felbuzdulva villámgyorsan (kb öt perc, amíg a magyartanár feleltetett) befejeztem. Bár a lezárásra nem vagyok büszke.

Párbeszélgetős

- Nem fázol, te lány?

- Halálra fagyok.

- Enyhítsem bajod?

- Hívtalak talán?

- Miért, zavarok?

- Békénhagyhatnál.

- Ugyan, maradj már,

hisz nem harapok.

- Nem, de a szád nagy.

- M'ért? A tiéd nem?

- Őszintén? Kétlem.

- Ja, amúgy szép vagy.

- Szállj már le rólam!

- Csak kedveskedek.

- Figyelj! Ezt neked!

- Hé, rosszat mondtam?

- A baj, hogy beszélsz.

- Akkor befogjam?

- Igen, ezt mondtam.

- Most tényleg elmész?

- Utánam ne jöjj!

- Te is örülnél.

- Mi? Megőrültél?

- Na, elég ebből!

- Hé! Maradj ülve!

- Menni akarok!

- Fiúk...Vadbarmok!

- Elmenekülsz? Ne!

- Jó, most az egyszer.

- Tessék? Komolyan?

- Ja, ahogy mondtam.

- Mégjobban tetszel.

- Hát...szóval...tudod,

te sem, vagy rossz arc.

- Nocsak! Mit mondasz?

...S utánafutott.