Csak hogy hozzam a régi formám

Egy ideje nem sikerült egy nyamvadt verset sem összehoznom, most meg egy nap alatt kapásból négy (ebből kettő természetesen éjszaka) Némi gondolkodás után mégis emellett döntöttem. Csak hogy valami régi verseimer olyannnyira rímelővel rukkoljak elő. Ja, meg mert ehhez van rajzom. Eredetileg irodalomórára csináltam Wordswort Táncoló tőzliliomok c. versének illusztrációjául és csak később jöttem rá, hogy mennnyire hasonlít a fiúra, akiről a vers szól. Akibe ugyan szerelmes nem vagyok, de olyan jól esne minden pillantása, érintése mosolya, bármi jele annak, hogy akár egy cseppet is érdeklem.

Milángolás

Mi lánggal ég, menthetetlen.

Poklodben hamvad el lelkem,

és főnixként feltámadva

a járt ösvényt el nem hagyja.

Hibáiból nincs kiútja:

elköveti újra, s újra.

Itt, lángjaid börtönében

életemet mégsem féltem.

Hosszú évek bilincsébe

itt nem zárnak. Most már vége.

Szabad rabmadarad lettem.

Zárj hát kalitkába engem!

Lopj el, sosem volt vitézem!

Bár benned nem hiszek én sem.

Mégisködfátylas szemekkel

megcsodállak. Ne eressz el!

Nevess ki, ha úgy szeretnél,

törj össze, de el ne menjél!

Álmod, mint a rét virága,

enyémben neved kiáltja.

Illatában édes kínok...

Lovag vagy, de érted vívok

magam ellen, s bárhogy tiltom,

vágyam meggyőzni nem bírom.

Neked adnám, mit évekik

gyűjtögettem. Most itt van, vidd!

Itt a szemem görbe tükre,

kézírásom dőlt betűje,

nevetésem furcsa zaja -

Belerángatlak magamba.