Egy ismerősöm mesél. Mesél egy fiúról, akinek bűvköréből két év óta még mindig nem szabadult ki. Egy ismerősöm mesél. Egy hónapja még azt hittem, utálom. Most mesél, lassan már szavak nélkül, mert rájön, hogy percről percre ugyanazt élem, amit ő. A Szőke Herceg átka ez, akit egy harmadik lány nevezett el így és ugyan már nem mondja, tudom, hogy róla van szó. Még mindig szó van róla. És lehet, hogy ezt nem éjjeli kettőkor kellett volna versbe szőni, de így alakult. Tipikus. Ő az álmatlanság lovagja is.
Szőke Herceg
Telnak napok, múlnak percek.
Itt van, s mégsincs Szőke Herceg.
Szeret is, meg nem is, közben
nevetnél, de ő nevet meg.
S mikor azt hinnéd, kitépted
szívedből, ő lep meg téged,
s nem figyelsz, mint féreg, mászik
vissza, majd öledben ébred.
Vagy ő húz magához fojtón
ölelve, szorítva. Folyton
tekeredik rád hogy aztán
eltűnjön és könnyed follyon.
Rádnyitja tenger íriszét,
majd másnap maga tépi szét
mind a varázst, mit ő hozott
és derogál rádnézni. Szép!
És szerethetsz mást is, ezret,
csak úgy nyugszol, ha tied lett,
legalább egy csókot loptál
tőle, s más sárgán figyelhet.
Vársz rá csendben, telnek napok,
múlnak évek. Fel nem adod,
hisz túl sokszor fájt már tőle.
Tudom. Én is belehalok.
Ez ugyan kivétel, mert nem annak készült,
De a kalapos sziluett vagy ő, vagy, mint itt is,
Szívem, az ösztönénem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése