Péntekdrukk és éjszakai versolvasgatás

Holnap péntek. Nem tudok aludni. Plilnszkyt olvasok és azon gondolkozom, hogy borzalmas, hogy még csak a közelébe sem fogok soha érni az ő verseinek. Nem vagyok költő. Nem tudok az lenni, mert mindig csak magamra gondolok, olvasókra sosem. Aztán leteszem a tabletet és megrohannak a Pilinszky ízű mondatfoszlányok. Nem tudom, mi közük hozzám, vagy hogy érzem-e egyáltalán őket. Ennyi lesz belőle:

Csönd és jég

Csönd. Aztán valami játszi

fénysugárra húzom szívem.

De jó lenne most kívánni!

Bár saját álmom sem hiszem.

És e csöndet, ezt a fojtót,

megtörni, mint nyár a jeget,

s préselni magamból jó szót

elkéstem és már nem lehet.

Néma vágyak patakjában,

mint a csöpögő jégcsapok

nem tudom m'ért ázik lábam.

Én is csöndből, s jégből vagyok?