Hát ezt is megértem...

...Blogot indítottam. Bár van egy olyan érzésem, hogy nem fog sokáig tartani (mármint a blog). Na mindegy, majd a második. Általában másodjára szoktam csak ráérezni a dolgok ízére.  Kedvenc könyvsorozataimnak is mind másodszorra kellett nekifutnom, hogy igazán megszeressem őket. Mindegy, megérte. Azt tervezem, hogy önkifejeződéseimet teszem fel erre az oldalra. Vagyis ez egy amatőr írói-költői blognak van szánva aztán ki tudja, hogy mi lesz belőle :)

Ízelítőnek, csak hogy látszódjék, mire gondoltam, itt az egyik versem (pontosabban dalszövegem, mert a verseim nagy része dalszövegnek íródik):

Nincs itt semmi, 

el lehet menni,

De üvölt a lelkem, 

hogy csak ennyi volt, ennyi.

A szív meg csak dobban, 

a kavargó porban.

Nem látom persze, 

de érzem hogy ott van.

messze egy férfi, 

és tudom, hogy nézi.

A homlokán csillag, 

de el mégsem éri.

S csak törleszt a lelke,

mert mellén a terhe,

mit le kéne rakni,

s továbbmehetne.

A szív meg csak dobban 

a kavargó porban.

Nem látom persze, 

de érzem hogy jól van.

A kétely egy malom,

s benne a karom

hiába csápol,

hogy azt nem akarom.

Örli a szívem

és porrá lesz szépen.

A szél meg csak forog,

és nincs tovább innen.

A porfelleg robban,

nemtudom, hogy van,

mi lesz majd velem,

ha a szív már nem dobban.

Szédül a világ,

talpamban szilánk,

kezemben csillag,

mi vár itt miránk?

A szív meg csak dobban,

a kavargó porban.

Üres a homlok,

de a csillaga jól van.