Kötélen lógok, de mástól függök,
bezártak ide, mindenhol tükrök.
Magamba nézek, a semmit látom:
végtelen sötét; elillan álmom.
Szóljatok, kérlek, a világnak, csendet!
Hagyja pihenni a fáradt embert!
Hallgass el, szívem, dobogni nem kell,
elég ha bőgő csend ébreszt reggel.
Pihenj gondolat, morajló tenger!
Halvány remény, te is szenderedj el!
Egyél meg sötét! Hiába várom,
nem akar, nem jön szememre álom.
Gondolni m'ért most kell minden szóra,
s remélni, hátha megáll az óra?
Csodára várni, jöjjön az éjjel,
várni a Holdra, hogy puha kézzel
háthogyha rád húz valami álmot,
s kialszod végre a valóságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése