Én már semmmitől sem félek,
nem adok és nem is kérek.
Alvó lélek lopva libben,
azt kaptam, mit sosem kértem.
Csöndbe bújó halálsikoly,
szívbe maró gúnyos vigyor.
Ébren alszik minden élő,
felbúg egy hang: nincs még késő
menteni ami menthető.
Nincs is messze a hegytető.
Lassan mozdulsz: ösztönlény vagy.
Csukva a szem, az agy kihagy.
Kocka perdül, lassan megáll.
Mire várjak? Lassú halál,
vagy lesz ki őrzi majd a nevem,
s míg vagyok féli az életem?
Alvó lélek lopva libben,
azt kaptam, mit sosem kértem.
Ujjaimon szikra pattan,
mint fényes kavics könnypatakban.
Olvad a tűz, alámerülsz,
hátha jobb lesz, s mindent elűz.
Fénylő lelkem eltemettem.
Megvet az, kit teremtettem,
s elmenekül álomképként.
Messze követném a léptét,
de foglya vagyok vágyaimnak,
orvosság meg nem gyógyíthat.
Alvó lélek lopva libben,
azt kaptam, mit sosem kértem.
Lassú tűzben égek el, hogy
ne lássam, az élet elfogy.
S elhamvadok szépen lassan,
kit vágyból gyúrtam, ne láthassam,
ne fájjon, hogy nem volt soha,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése