2012. szeptember 13., csütörtök

Az én kis titkos helyem

Vers egy helyről a Világvégén, amit egy kép ihletett meg úgy négy napja. Egy helyről, ahová annyiszor jártam és még sosem volt bátorságom megtenni azt, amiért mentem. Talán jobb is így.
A képet tegnapelőtt (csak azóta lusta voltam scannelni) rajzoltam a bioszfüzetembe, nem célzottan a vershez, de jobban belegondolva egészen passzol hozzá.

Albertfalva - kocsiszín


Elhúz egy sárga csík
Nehéz lángosszag van
Cigidobozt rugdos a szél
Megint itt maradtam.
Reng a föld, egy sínpár
titkos helyre rohan.
Nem mehetek oda,
de akit várok, ott van.
Itt valahogy mindig szél fúj,
letépi a kalapom.
Bármit elvihetne tőlem,
ezt az egyet nem adom.
Van a padom a napon
és a rozsdás porolóm.
Alsóváros Alja:
a második otthonom.
Száz zörgő falevél...
hangya másik rajtam.
Szívem többet remélt,
de csak ennyit kaptam.
De még is ittvagyok,
hát ne bújkáljatok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése