Kíváncsi vagy már, hogy merre visz az utad?
Itt van ez a vers, mi helyes irányt mutat.
Segít neked, hogy ha olvasni jól tudod.
Kutatnod akkor nem kell minden kis zugot.
E versben elrejtve ott lapul a végcél.
Rejtőzködik ugyan, de te balra nézzél!
Talán megtalálod, föntről le, ha nézed.
Bámulod sokáig, kíváncsiság éget.
E betűk függenek, biztosan feltűnik.
Nézz rájuk, a függést oly nehezen tűrik.
Kutasd hát fel a célt, érzem jó nyomon vagy.
Ez az út véget ért, de még kóborolhat
Rajta aki gyenge, s nem előre tekint.
Elveszthet egy nyomot, s elkezdheti megint
Saját hibájából, mert nem veszi észre:
Derék kezdet számít, nem pedig a vége.
Természetesen mi rejtőzködtünk az utolsó állomáson a minidobommal, a rumbatökömmel (rajongok a ritmushangszeren játszó zenészekért), és a barátnőm gitárjával, Dagoberttel (igen, elnevezzük a tárgyainkat, nagy kreténség? :D) és mikor Zsófi feltűnt a színen, először hülyéskedtünk egy sort, majd eljátszottuk neki a kis szülinapi dalát, aminek én szenvedtem meg a szövegével. A Quimby (igeeeen, már megint, de kivételesen Zsófi miatt, aki (szintén) nagy fanatikus és ez az egyik kedvence) Viharon túl, szélcsenden innenje nem volt egy könnyű vállalkozás. Hát ez lett belőle (első kettő és utolsó versszak). A refrén nem százas és a hozzánk-hoztál rímen meg utólag téptem a hajam/arcom/stb. mert valami rettenetes. De Zsófinak tetszett és ez a lényeg.
Mikor fölkeltünk ma reggel, pontosan tudtuk,
hogy ez a nap jobb lesz, színesebb, talán.
Néztünk jobbra, balra, kisszívünk mit adhatna
neked most, azonban semmit sem talált
Így hát eltökélten
megírtuk e kicsi dalt neked, hisz
tizenhat lettél. Milyen szépen
hangzik. Hallod?
s így kívánunk boldog szülinapot.
Na szóval szeretünk mi téged,
mert te olyan jó vagy hozzánk.
Köszönünk minden szépet,
amit világunkba hoztál.
Arcunk ragyog,
s így kívánunk boldog szülinapot.
És mivel ez az ő napja, ismét tőle csatolok egy rajzot a bejegyzésemhez, ezúttal nem szórakoztam a színekkel. Eredetiben még szebb egyébként.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése