Mónika reggele - A múzsa válaszol II.

Már alig vártam, hogy felrakhassam a sorozat következő darabját - más kérdés, hogy nem ismét egy Quimby dal egy szereplőjének gondolatait akartam megosztani veletek. De sajnos csak Mónika van papírra vetve, mostanában meg amúgy sem megy a verselés és az eddig nekem tetsző alkotásaimat is meggyűlöltem valamiért. Tán egy újabb korszakom hajnalán vagyok és képes leszek végre elengedni a bugyuta álmaimat. Ja, szép is lenne, én, az Elengedőbajnok...
Vicces amúgy, hogy egy olyan karaktert sikerült megtalálnom, akit csupán egy mondat erejéig említenek a Nem volt kulcsom című számukban. Talán a legtöbben észre sem veszik őt. Én érdekes módon még azelőtt felfigyeltem rá, hogy megtudtam volna Móniról, hogy kicsoda. De mindegy is, a lényeg, hogy itt a vers, ami egyébként harmatgyenge, de a novellánál, amit először írtam Mónikáról, nagyságrendekkel jobb.

Mennyi, mennyi apróság,

rólad mesél minden.

A kiterített hálózsák,

gyűrődés az ingen,

két pohár az asztalon.

Csillog még pár ujjnyi 

a tiedben, kiiszom.

Nem bírom bámulni.

Ködös kép és szalonspicc,

tárgytalan, furcsa tánc.

Beszélgetés, bárgyú vicc,

ahogy hagytál, úgy találsz.

Itt ülök az ablakban,

a macskakövet nézem.

hogy kopogna alattam...

Sétálnánk kéz a kézben.

Fejünk felett vén kandúr,

kinevetne a Hold.

Forró szívem meglangyul,

ami szép volt, csak volt.

Nem az fáj, hogy elmentél

az, hogy nem jössz többé.

Ha kicsit is szeretnél,

maradnál örökké.

picture from:wirelady.com