A szezon után hetekkel

Rég írtam bármit is. Pedig abszolút van miből válogatnom feltöltendő produktumok terén. De lusta vagyok. Lassan már élni is lusta vagyok. Múlatok, s mivel annyira akarom, hogy teljen az idő, s Sziszüphoszként görgetem felfelé magam előtt sziklaként, hát csak nem múlik a rohadék... Egész nem képeket nézegetek, zenét hallgatok, rajzolgatok és próbálkozok írni, de olyan nehézkes kezelni ezt a rengeteg szabadidőt. Mindegy...
Ezt a félpercest a napokban ástam elő valahonnan a merevlemezemről. Igazából semmi értelme, de azért felteszem :)

 

Cseresznye

Egy néni fél kiló cseresznyét vett a piacon. Mást nem, csak egy kisebb nylonzacskóra való selymespiros, ropogós bogyót. Otthon alaposan megmosta őket, egy tálcára terítette mindet, majd gondosan kiválogatta az ép szemek közül a nyomott, töttyedt , penészedésnek indult, kukacos, repedt és más hibákkal bírókat. De egy szemet sem evett meg belőlük. Ugyanezt megismételte másnap, ugyanabban az időpontban. Majd ráncos keze harmadnap is áttúrta az egyre fogyatkozó halmot, kutatva a tönkrement darabokat. Egy héttel a vásárlás után arra eszmélt, hogy alig egy maroknyi bogyója maradt. Egy darabig méregette cseresznyéket, melyek nem lehettek többen hétnél. Szép, sötétbordó, még mindig ropogósnak tetsző darabok voltak. Aztán a néni szomorú arca megremegett s lenyelve egy nagy sóhajt, botjának fejét elengedve közelebb csoszogott a tálcához, két kézzel megragadta a gyümölcsöket, s öregségének nem erőteljes, ám annál határozottabb mozdulatával összepréselte őket. Két kezének barázdái mentén folyt, mint a vér, a piros cseresznyelé. Majd mikor a magok már kellemetlen élességgel álltak a kezébe, egy határozott mozdulattal kihajította az egészet az ablakon. Aztán nehéz szívvel elindult a piacra cseresznyét venni...