Visszhang - A Múzsa válaszol-sorozat utolsó utáni (véletlen) darabja

Emlékszem, amikor egy időben rengeteg verset írtam egy távoli bálványhoz. Aztán lassan meghalt az iránta érzett rajongás, de az utolsó szikráiba azért még minden erőmmel igyekeztem belekapaszkodni, néha csak azért, hogy vers szülessen az érzésből. Pontosabban csak annak visszhangjából. Akárcsak ez... Mert már tényleg csak megmosolyogni való az érzés.
San Gimignanóba, egy toszkán kisvárosba tartottunk éppen, mikor a véletlen lejátszási lista egymás után juttatta fülembe a Kiscsillag Ha én lennékjét és a Kistehén Dílerlányát. Ezek valami különös összemosódása ez a vers, mely amúgy hajaz egy régebbi, szintén macskás versemre. És mivel E/1-ben felel pl. a Dílerlányra, ezért beleillik a Múzsa-sorozatba is, bár remélem, senki nem olvassa emiatt vissza az ottani verseket, mert pár kivételtől eltekintve rettenetesek :D Bár ahogy visszanéztem őket, be kellett látnom, hogy azóta sem megy jobban :D de nem baj. Amíg nevetek magamon, addig minden rendben van.
A képről még annyit, hogy igazából a Dílerlányt ábrázolja, de először a Márti-vers illusztrációja lett, ahogy ott is leírtam, csupán csak azért, mert véletlenül a mellette lévő oldalon volt.

 

Ha szeretnél

 

Ha szeretnél, cicámnak neveznélek téged.

Netán Cila-Milának, ha éppen ráérek

valami hosszabbal is kedveskedni neked,

és te meg az ölembe hajtanád a fejed,

mint egy igazi macska kispárnát keresve,

s én mindig hideg kezem simítnám fejedre.

 

Ha szeretnél, kettesben járnánk koncertekre.

Az anyám, ha velem vagy, talán elengedne,

s végre nekem is lenne kihez bújni akkor,

mikor az a szomorkás, szívszerelmes dal szól.

Aztán ott maradhatnánk éjfélnél is tovább.

És éjjel megosztanád velem kicsiny szobád.

 

Ha szeretnél, nem mindig kéne, csupán néha.

Így sem sem darálnának be minket a moslékba.

Én megtámasztanálak. Ha dőlsz veled esnék;

A-t formálva tartanánk állva egymás testét.

Ha fáj neked a világ, eltűnnél szememben.

Látod milyen jó lenne? Mégsem szeretsz engem.