Tönkre

Dolgom lenne, de nem csinálom. Elvagyok magammal, valahogy, nem is tudom...mintha mindenestül most rehabilitálódna az életem, a kapcsolataim, az egész világfelfogásom, miközben én magam egre jobban lecsúszok. Már csak hetek kérdése és minden, ami felkavar és szétszed, kellemesen távol lesz tőlem. Én meg csak vagyok, csak leszek és nem akarok többé kötődni. Csak azok az átkozott kis legváratlanabb beszélgetések ne lennének, amikor azt hiszem, hogy olyasvalakinek is számítok, aki nekem számít!

Romlás

Kegyetlen keringnek az árnyak felettem.

Így kellett, megesett. Megestem.

Akartam, s tettem is. Engedtem, de féltem.

Lukas lelkem fedte be vérem.

Csend volt és üresség. Kértem, és megkaptam.

Kegyelemből bújtat a paplan.

S a méla szemekben én még azt szerettem,

ki tükörképem volt helyettem.

Ott bújt az illatban: dohány és alkohol.

Ő csengett sóhajos hangomból.

Hittem, hogy hang, illat, hogy a csók, a kéz ő.

Hittem, hogy te vagy, Csillagnéző.