Betegen

Tegnap este betegség előtti álmom volt. Csak rohantam, azt se tudva, mikor vagyok ébren és mikor nem. Aztán nem tudtam visszaaludni, annyira fájt a torkom. Akkor írtam ezt. Valahogy ilyen hangulatú volt az egész álmom.

Évmúltán

Herceg, hát hiteddel hitemet hantoltad?!

S sírhattam százszor is szépszavú dalt rólad,

te csupán révedő szemeid kékjével

fejem, s dalom felett ködösen néztél el.

S most mégis itt állok, mosolyba dúdolva.

Azóta kelt másért új szárnyon új nóta,

de vörös illatú köpenyed a hangom

elnyelte, nem szabad, csak téged akarnom.

Hallgatok, mint a sír, amelybe hitemet

hiteden huzatva, haragvón vitetted.

Lám, most hogy elsírtam megtépett lelkemet,

s meg már nem rebbenek, pont most kellek neked.