Na, ilyet se csináltam még. Hiszen miért is csináltam volna? De ma az egyik ismerősöm megint kirakott egy verset Facebookra a fent említett hangzatos nevű, mostanában napról napra egyre népszerűbb otthonmaszturmalok.tumblr.hu-ról, és miközben folyamatosan pörögtek az agyamban a Hollywood Hírügynökségen nevelkedett kritikai megállapításokat tévő mondataim, megint fél óráig nyáladzottam az ottani "verseket", aztán megint eljött az a pillanat, amikor lecsaptam a tabletemet az asztalra és kijelentettem, hogy ezeket egy egoista barom írja (amikor megtudtam, hogy egy lány az illető, ez a véleményem gyökeresen megváltozott) és hogy ilyet márpedig bárki tud. Vagy csak végigborzongat a féltékenység, hogy ő miért tud így elkapni dolgokat, mikor én nem és eszembe jutott a stílusról valaki, akire gondolva még mindig elfog a viszolygás.
Azt hiszem, az ilyet bárki tud-kijelentéssel kezdeném. Megpróbáltam a stílust lekoppantva én is megalkotni a saját otthonmaszturbálós-versemet. Íme:
a hátsó lépcsőn ülök
egy néha felvillanó neoncső alatt
és egy megfagyott
majd újra megolvadt
Sport szeletetből harapok néha egyet eltűnődve
hogy vajon ezen vagy az egyel feljebbi
fokon ültünk-e
két éve
amikor papírrepülőket hajtogattunk
a barackos muffinom papírjaiból
és te a mellkasodra húztad a fejem
én meg a dupla pulcsidon keresztül is
hallottam hogy dobog a szíved
közben bevallom a mellettem ülő porcicának
de csak mert olyan
szipmatikusan ül mellettem
hogy reggelente meg najó
néha éjszaka is
amikor nem tudok aludni
megnézem a fészbukodat
hogy szerelmes-e beléd megint valaki
hogy elhúztál-e már az országból
vagy hogy világít-e
az a zöld lámpácska a neved mellett
és megkísért a gondolat hogy rádírok
mint a régi szép időkben
amikor átdumáltuk az éjszakát
aztán azt is hogy
igazából kibaszottul utálom
a Sport szeletet
mert tudom hogy az a kedvenced
neked meg a kurva anyádat
hogy lusta voltál szeretni engem
Sajnos nem tudok a külső szemlélő pozíciójából rátekinteni, hogy eldöntsem, tényleg ugyanolyan-e. Ami biztos:
- céltudatosan mellőzöm az összes írásjelet és nagybetűt
- nem is beszélve a rímekről és a ritmusról (amik hiánya miatt tettem ki amúgy az idézőjelet a bejegyzés elején. Én ugyanis ezek nélkül általában ( mondom ÁLTALÁBAN) csak random feldarabolt mondatokként szoktam értelmezni az alkotásokat)
- leírom a beszélő jelenbeli helyzetét, ami szintén jellemző vonás
- általam proli-romantikusnak nevezett (vagyis napjaint egy kicsit kopott, a tinédzseréletből merített helyszíne és tevékenysége, mely attól lesz romantikussá, hogy az arra visszagondoló fél az emlékei miatt pozitív képet fest róla. Számára az ott és akkor kettesben eltöltött idő emléke szépíti meg) képet festek le egy múltbéli eseményről.
- a végén pedig vonok egy gyors párhuzamot akkor és most között.
-nem mellőzöm a hirtelen felcsapó indulatot, ami az addigi hangulattal szinte teljesen ellentétes
- az alpári kifejezésekről (amiket én most csak kizárólag a stílus leképezése miatt írtam le, mert amúgy utálom, ha egy lány indokolalanul káromkodik) nem is szólva.
Sum.
Ezek nem versek, még csak nem is egyediek, ráadásul több ponton indokolatlanok.
Sum2.
Ezek az alkotások olyasvalamit kapnak el, amit ennyire eddig talán még senki más. Ezt beismerem, és az sem véletlen, hogy sokak (köztük én is) szívesen figyelgetik és saját élményeikre, érzéseikre ismerve bennük nem kis katarzisokat élnek át olvasásuk közben.
Viszont én egy idő után soknak kezdem érezni őket. Vannak nagyon-nagyon jók köztük, amikre tényleg azt mondom, hogy na, rím, ritmus ide, vagy oda, ez olyasvalami, ami megindokolja a hiányukat, mert ezek nélkül lesz egyszerűen ZSENIÁLIS. De vannak azok, amikből hármat egymás után olvasva az az érzésed, hogy még mindig ugyanazt az indokolatlan, egoizmustól csöpögő, alpári, öncélú farokverést (csak hogy visszacsatoljak a címre) olvassa az ember.
All in all: JÓK. Nagyon. De nem ekkora mennyiségben és nem ennyire. Valahogy úgy ugrálnak egyetlen téma körül, nem tudván túllépni, mint macska a túl magasra tett rántotthal alatt. És ez néha sok nekem. Ahogy az is hogy konzervatív verskedvelőként nagyon nehézkesen birkózik a gyomrom a költői képek és kifejezőeszközök zömének hiányával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése